A falakból ömlött a nappal felgyülemlett hőség. Fulladozott a palota minden lakója. Csak Dávid borzongott szobája hátsó falánál a földből döngölt és a kemény tömbből kivésett oltár előtt. Fején a sötét kipa alól ősz szálak bújtak ki. Fehér gyolcs imaköpenye lógott a vállain, két karján a bőr lógott, ahol egykor az izmok feszültek. Kecskebőr parittyája frissen illatozott az olívaolajba cseppentett tömjén és növények fűszeres kenésétől, melyet naponta végzett ráncos kezeivel. A vékony szíjakat szeretettel simogatta. Valahányszor kezébe vette, megifjodott az emléktől, mikor a judeai katonák közül kiugrott ágyékkötőjében és felkötött sarujában,bal kezében egy nevetséges pálcának tűnő dárdával, jobbjában csaknem a földet súroló parittyával és elindult Góliáth felé.

Ment a köves mezőn, hallotta maga mögött a csendet sóhajtani és szemből a filiszteusok röhögése úgy dübörgött, mint az Úr hangja Sión haragos felhőkkel borított hegyén. Ment, lassan, lépésről lépésre közelítve a földhányáson álló óriás felé és meglátta a követ. A követ, mely olyan volt, mint egy összezárt ököl, szinte szikrázott. Hallotta a titokzatos súgást, végy föl! És lehajolt, parittyájába tette. Ment. A röhögés dübörgött, a judeai katonák köpenyükbe rejtették arcukat, némán hunyták le szemüket. Ment és keze meglendült. Pörgőtt, suhogott a parittya, feszültek a szíjak, Góliáth tátott szájjal röhögött és kardját emelte...

Egy erős kezet érzett a kezén, egy hang szólt: most! És elengedte a rövid szárát a parittyának. Zúgott, zengett a röhögés, csak a fémes csendülése Góliáth sisakjának vágta el a hangokat, az óriás test elzuhant, a nyitott szájból sugárban ömlött a vér, felugrott a földhányásra, rövid dárdáját az óriás torkába vágva, övén logó késével levágta a fejet és a seregek felé körbe felmutatta.

Csak egy árva tücsök ciripelt a ritka fűben, a filiszteusok rémült ordítása, judea harcosainak diadalmas üvöltése, a kardok csattogása, a filiszteus fejek hullása,

és Dávid csak állt a tűző napon, magasra tartva a vértől csöpögő fejet.

A judeai seregek vezéri sátorában Saul, látva Dávidot megborzongott.

Dávid az olajmécses fényében kezdte aszott karjára tekerni a teffilineket, belépett a Menora lángjaitól megvilágított kijjorba.