…A könyvespolcon Zola: A FÖLD

…A könyvespolcon Zola: A FÖLD

..A föld, melyből vétettünk és melybe   "térünk mindahányan,......

Az évek szállnak, mint a percek."

Ez a pont volt az, ahol a JOBBIK gondolatai megfogtak.

Aztán vannak pontok, melyek taszítanak.

Most a földre figyelek. A földre, mely örökkön őrlő törvényei szerint a

természet mindig forgó munkálkodásával az életet teremti újjá, újra és újra. A föld, amely senkié nem volt és mindenkié lett és ma csak egyesek birtokolják, a föld, amelyről egyesek elűzetnek, amelyet verejtékkel, vérrel öntözünk, a föld, amely verejtékünkért bő ajándékkal, vérünkért kincseivel fizet, a föld, mely hazát ad, mely menedéket ad, vagy földönfutó létünk esetén bújtat, óv, ahogy a költő írja, „mely ápol s eltakar.”

Nem vagyok falusi. Mégis varázslatos látvány a szélben ringó vetés, a napfény játéka a ringó kalászokon, értem a költő szerelmes lelkendezését,

„ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,

e szőkeségben újra érzem őt.”

A föld! Az ország, az állam! A szépségével rabulejtő, illatával bódító, hajlataiban rejtő és szépségével feltárulkozó, pihenést, nyugalmat adó és a munkától megtermékenyülten ontja tápláló termését, két marokkal szórja áldott gazdagságát az emberekre, az országra.

A föld! Amely betakarja múltunk, hordja jelenünk és ígéretesen sejteti jövőnk. A föld, melyen játszunk, felnövünk, élünk és melybe halva hullunk.A föld, melyből létünk és minden javunk, gazdagságunk származik. A föld, melyre hull a könnyünk ha szerelmi fájdalmunk kínoz, és melyre oly gyakorta vérünk is hullott.

A föld, mely minden évben új reményt, új gazdagságot és új élete ígér.

A föld, a sáros, a piszkos, a poros, a kemény, az édes, a Haza.

Az Anyaföld.