Másik cellába vezették. Egy fekhely, ülőhely és asztal volt a helységben. Enni kapott. Egyszerű tésztalevest, sárgaborsó főzeléket 3 szem hússal, kenyérrel és 10 szem szőlőt. Se kolbász, se rántotta, se sör. Víz. Csapvíz.

Valamikor újra elővezették. Teljesen elvesztette az időérzékét. Az íróasztal mögött az idősödő férfi inge ugyanolyan friss, fehér volt, a nő ugyanolyan hibátlan eleganciával és finom illattal ült a gép és monitor előtt.

Egy golyóstollat, papírlapokat kapott és egy rövid utasítást. Írja le a kapcsolatait, baráti körét, kezdve úgy 15 éves korától 30-ig.

Mikor kivezették, az ajtónál majdnem összeütközött egy magas, szemüveges alakkal, akit ugyancsak két őr kísért. Zavarba jött, nem is tudott megszólalni.

Írni kezdett. Iskolatársak, sportoló társak, katonaság, egyetem. Gyűltek a lapok, nevek. Kopogott az ajtón, a cellában nem volt egészségügyi berendezés. Az őr egykedvűen nyitotta az ajtót és egy fehér ajtóra mutatott. Egy hang sem hallatszott. Rendbe szedte a ruháját, kezet mosott, visszament. Valamennyire megnyugodott, emberi, intim szükségleteit nem zavarta semmi.

Nem tudta, mennyi idő telhetett el, az őr nyitotta az ajtót. A gépírónő jött, összeszedte a papírokat egy dossziéba tette, hang nélkül távozott.

Újra kapott enni. Döbbenten bámulta a 3 szem főttkrumplit és a 3 szelet parizert. Tartotta a nadrágját és érezte, hogy a hasa laposan lóg.

A feje felett hallotta a hangot: Lefekvés! Elhelyezkedett a fekvőhelyen. Örült, hogy nem volt kényelmetlen és az álom hirtelen zuhant rá, alig érzékelte a fény csökkenését.

##....................##...................##....................##...................##.................##

…..Az ajtó zajára ébredt. Az őr intett, felugrott és indulni akart, csak az intésre lépett vissza az ágyát rendbe hozni. Ideges lett. Egy hang sem hallatszott. Megkérdezte az őrtől, hány óra, de az olyan rezzenéstelen arccal nézett rá, mint aki nem hall.

….Bevezették a szobába. Az idős férfi a másik helység ajtajában állt, a gépírónő helyett egy férfi ült a kis asztalnál.

…..Az idős férfi előtt hevertek az asztalon az írott lapok. Leült, félretolta és megszólalt. Nincs időnk játszogatni. Hol van a pénz?

…. A hangja csaknem szelíd, nyugodt volt, de beleborzongott, olyan keményen csengett és mint a jégcsap, hideg volt.

…. Milyen pénz, gondolta. Mire gondol az öreg? Aztán valami fatális módon a szokott stílusában szólalt meg: Milyen pénz? Fejét felszegte, arcán összefutottak a ráncok és a szeme elborult. Fejében zűrzavar támadt, a tablettái hiányoztak. Az öreg legyintett, egy gombot nyomott meg az asztalon, a mikrofonba csak a kérdést ismételte: Hol van a pénz?

…. Nem tudom- hallotta a felesége zavart hangját.

…..Egy másik gombot nyomott meg az öreg és a kérdést ismételte.

…..Nem tudom. És sorban hallotta az apja, a lánya, a fia, a testvére hangját. Remegni kezdett. Homlokát kiverte a víz. Elkezdett kiabálni. Hogy képzelik! Vele? Így? Hát mit gondolnak, kicsoda ő?

Az öreg szánakozva nézte. Feléje fordította a monitort az asztalán, kapcsolt. A felesége ült egy széken merev tekintettel, a másik kapcsolásnál a lány, a fia, az apja, és minden kapcsolásnál egy másik kép. Az öreg elmosolyodott. A hetedik képnél kezdett el üvölteni, pedig egy majdnem közömbös kép volt, egy gusztustalan, csapzott hajú, bajuszos figura, eszelős tekintettel, a bajszán csurgott a nyála.

….Hol van a pénz? Újra és újra lecsapott a kérdés. Milyen pénz? Hát kezdjük az elején. A lakáscserénél.

…...A lakáscserénél? A , a lakáscserénél?

Igen, Kezdjük mondjuk monsieur Kékessynél.

Vállai előre estek. Akadozva, dadogva kezdett beszélni. A kisasztalnál halkan kopogott a billentyűzet.