...Az öreg eszkimó fogta a fegyverét. Valahonnan egy kis faggyúdarabot vett elő, egy kis bőrdarab volt a kezében és kesztyűtlen kézzel bedörzsölte az ívet. Az iszákjából egy száraz halat szedett elő és Kupackának adta. Morgott valamit eszkimóul, de azt csak ő és Kupacka értették, mert akkortájt még nem voltak felfedezve. Aztán elindult a víz felé egy kis ívben, a gyenge szellővel szemben.

…..Kupacka bekuporodott a bőrökkel bélelt mélyedésbe és fogatlan szájával majszolni kezdte a halat. Ma már másodszor evett és tagjait jólesően járta át az étel. Nem volt szokva a bő evéshez, törzsének tagjai a kevés zsákmányt gyakran felzabálták az öregek elől.

…..Tulugaq nem éppen hollóként, sokkal inkább sánta sündisznóhoz hasonlóan közelített a parton sütkérező fókák felé, de erről mit sem tudott, mivel életében még nem látott sündisznót, sőt másféle disznót sem. Közeledve az állatokhoz, kiválasztott egy jókora példányt és óvatosan lopódzott előre. Az állat felé nézett, de nyugodtan maradt, a közelgőt veszélytelennek ítélte.

….. A kampós vessző végére csomózta a zsinórt a vájolatba illesztette és megfeszítette a húrt. Gondosan célozta az állatot és mikor elengedte a húr közepét, a vessző zajtalanul repült, mint a Szednát elcsaló vizimadár és váratlanul csapott az állatra. Átfúrva bőrét és háját a húsba akadt és a kampó nem engedte kicsúszni. Az öreg eszkimó húzni kezdte a zsinórt, a havon keskeny piros csík közelített.

…..Némán húzta a zsinórt taposta a havat visszafelé. A kutyák megérezték a vér szagát, izgatottan kezdtek vonyítani és rángatták köteleiket.

…..Kupacka ijedten bámulta a kutyákat, nem tudta mire vélni a nyugtalanságot. Már azt hitte, a Nagy Fehér Úr felfedezte őket és lecsap rájuk. Feltápászkodott és botorkálva indult a víz felé, az öreg eszkimó után. Amint a dombocska takarásából kilépett, örömmel látta a fókát vonszoló férfit, arca földerült és torkából a szavak meglágyulva hullottak a fagyos hóra.

…..Az eszkimó késével jókora darabokat hasított és a kutyáknak adott elsőnek. Egy friss darabot nyújtott Kupackának is. Az valahonnan a ruhájából előkaparta kését és mohón kezdett a friss hús zabálásába. Az öreg is kanyarított és vagdalta a falatokat. Nem pihent egy percig sem, már evés közben darabolta a zsákmányt és adagokat készített. A fagyos levegőben sok gondja nem volt a tartósítással.

…..A szánkó oldalán volt négy karó. Leszúrta őket a hóba, Kupacka adogatta a bőröket, felakasztotta a karók között kifeszített kötelekre. Valahonnan a csónakból maréknyi faszenet szedett elő, egy lapos kődarab volt a szánkón. Tűzszerszámját előszedte és mire a Nap lement, a bőrök árnyékában néhány tenyérnyi felületen parázs izzott, egy meghatározatlan konzervdobozban víz bugyogott, és Kupacka még soha nem ismert ízű levet kapott, mert az öreg egy csipetnyi valamilyen füvet tett a vízbe.

….. Nem ütöttek végleges tábort. Az öreg eszkimó még tovább akart menni, mesélt valami házról, ami arra van, ahova vadászni járt, csak ő tudja az utat. Ott találkozott emberekkel, akik arra jártak és nagy úszó házban laktak. Mikor elmentek, otthagytak neki egy úszó kunyhót, tele csodálatosnál csodálatosabb dolgokkal. Azt ő elrejtette, majd Kupacka meglátja, milyen csodás dolgok.

….. Kupacka hallgatta, nem tudta eldönteni, hogy valamely jó szellemmel hozta össze a sors, vagy az öreg csak egyszerűen bolond. Gyomra tele volt, melegítő italt kapott, a bőrök között meleg volt. Felnézett az égre, a Hold felhőbundáit próbálgatta, elaludt.