…....Enyhe december van.

…....Enyhe december van.

…..Nem volt egy szépség. Az arca kissé csontos volt, karjai egy gondolattal hosszabbak voltak a harmonikusnál, cipője is nagyobb volt, mint a többi lányé. Míg mindnyájan szögletesek voltak, nem tűnt fel senkinek. Együtt rohangásztak a fiúkkal, a folyóra jártak úszni és egyforma, lapos mellkasukról nem lehetett őket megkülönböztetni. A nyári melegben a pisilést is egyszerűen oldották meg, ott volt a folyó. Karjai, nagy lábfeje a vízben érvényesültek. Egyetlen gyerek sem úszott olyan jól, mint ő. Először csak kitartóan csápolta a vizet és mindnél tovább bírta. Ha megdicsérték, csak akkor látszott, hogy kissé szeplős bőre kipirul, fekete haja rakoncátlanul hullik a szemébe, akkor látszott, hogy lány. Aztán később máson is.

…..A barátnője a legszebb volt az egész gyerekseregben. Fekete haja mint puha keret fogta körbe barna arcát, vékony csontján az alig elmúlt gyerekkor után feszes gömbölyödések támadtak és mindenféle titokzatos rejtelmeket ígértek.

…..Mikor a gyerektestekből a női test megszületett, akkor is szívesen úszott. Alkalmazkodott a természetes korlátokhoz, de a mozgása mindig egy kicsit fiús maradt.

…..Amikor 1944-ben a dunaszerdahelyi zsidókat, több mint 3 000-et elvitték, Pestre menekültek a barátnőjével.

…..Hiányzott neki az úszás, a víz,...

Amikor úszott, a víz ölelte bőrét, a hullámok simogatták, vigyázott, hogy feje csak pillanatra emelkedjen ki a vízből, míg levegőt vesz. A hideg víz égette a bőrét, erőteljesen dolgozott lábaival, a kezeit alig tudta használni. Félt, fohászkodott az ismerős vízhez, dühödten, kétségbeesetten dolgozott. Még a fülében dübörgött a lövések csattanása, barátnője, az asszonyok, gyerekek sikolya, a férfiak jajszava, még bokájában, térdében volt az ugrás lendülete, csak karját húzta a vizes ruha súlya, szoknyája is kezdte lefelé húzni, de makacsul dolgozott, főként a lábaival. A víz felett fekvő köd barátságosan takarta az utána küldött golyók elől, mellette még fröccsent a víz, majd csend lett. Feje zúgott, könnyeit a Duna elmosta, hangtalanul, dühödten, ereje végső megfeszítésével dolgozott. Szédült, álmosodott, fázott, remegett, de valami csoda folytán mozogtak lábai, mintha valaki ütemesen rángatná, és egyszerre kezei alatt megérezte a víz alját.

….Már nem látott, már ziháló tüdejében alig volt levegő, már nem tudta, hogy mozog, köhögött, prüszkölt, reszketett, ….

….sötét lett. És csönd.

…..A katona a parton lépegetett. Puskája a vállán, a folyó túlsó partján arra feljebb tompán dörgött a lég a ködben. Lába előtt, félig a vízben fekve egy női test hevert. Néha, mintha megmozdult volna. Lehajolt, megmozdította a testet és meghallotta a nyögést.

…..Egy meleg kályha mellett kezdett magához térni. Érdes kezek dörzsölték testét, durva kendő bizsergette a bőrét, messziről elmosódott hangokat hallott. Végtagjait elengedte, ólmos fáradtság zuhant rá, köhögött, vizet köpött, meleg tea ízét érezte az ajkai között..

…..Ezt a számot megnyerte. Csak félálomba tett néhány úszómozdulatot.