.. Aztán egy sarkon semmi. Az egyik oldal tele üzletekkel és ….. Mégis! Ott volt egy édességbolt, de valamiért felejthető. A sarki gyógyszertár csak a nagy, karélyoslevelű egyenpálmájával tűnt fel, mert azidőtájt ugye gyógyszer kinek kellett?

….. A sarkon vasárnap délelőtt nagyobb fiúk álldogáltak. A három platán hűs árnyékkal fedte az aszfaltot és onnan lehetett látni a templom ajtaját, ahonnan a mise végén a lányok jöttek kifelé.

….. Aztán a másik oldalon, szemben a városházával egy trafik. Ott mindig volt valaki, a fanyar illatok, a kéken lebegő füst, és két fillérért zsákbamacska, meg agyaggolyók. Délelőtt sietős hölgyek, urak ugrottak be okmánybélyegért, meg ezernyi dologért, melyeket csak a trafik kis üzlete rejtett. Ez a csöpp üzlet még ma is, 70 év után is emlékezetes. Ott, a bejárat előtt egy nyári napon egy nagyobb fiú, engem is már nagynak tartva eléggé, felvilágosított. Elmondta, hogy a gyerek, szóval igen ott a lányok, meg valahogy az oda bekerül és ott jön ki. El is hittem, mert gólyát akkor én még nem láttam, mifelénk nem fészkeltek.

….. Néhány lépéssel tovább aztán kitárult a paradicsom és a mennyország kapuja. Két rózsaszín-vöröses márványlépcső, a feltáruló ajtón át a kakaó, a cukor, a krémek, sütemények édes, bódító illata és valami sötét, gőzölgő rejtély, és fehérruhás angyal fagylaltot adott, először 20 fillér volt, és később nagyon drága lett, 50 fillért kértek egy tölcsér hűs boldogságért. Az üzletben csöppnyi, márványasztalkák, fodros ruhájú lányok, fehérnadrágos fiatalurak, nyakkendősen ültek, a lányok a tortaszeletek és krémek bűvöletétől csillogó szemekkel, a fiúk valami mástól csillogó szemekkel, s fene sem törődött velük, mikor ott volt a dobostorta, a krémes, a mignon, ki törődött a lányokkal? Mikor közeledett az ember az ajtóhoz, …. Istenem, oly fájdalmas volt távolodni. Alighanem cukrászok akartunk lenni mindnyájan. Tűzoltó, mozdonyvezető és pilóta csak később. Na jó, hazafelé a villamoson még kalauz is lett volna némelyikőnk, villamosvezető is, de cukrász bizonyosan.

….. Aztán az illatok nem vezettek, a fények, formák, a Haas és Cizek csillogó

kirakata, a kristályok, porcelánok, kecses mütyürkék, ahol anyám nem mulasztotta el megállni, arra jártunkban. Aztán a második ház, az Aranyhordó . Nyíló ajtaján nyers zajok, savanyú borszag és füst áramlott ki az utcára. Jobb emberek arra nem igen jártak, vagy sietősen mentek tovább, de akkor ezt még nem tudtam. Ha jobbra néztem, az Árpád úton egy neonfény égett, 505-ös számmal. Ezt a számot nagyon korán megjegyeztem. Az 505-ös volt a cukorkabolt. Tudjátok, akkor!.