.....................Nyírfának tovább a mitológiában. :))

.....................Nyírfának tovább a mitológiában. :))

…... Jehova figyelmesen hallgatta Zeuszt. Kis vödrében agyagot gyúrt vízzel és maszatos kezét egy- egy felhőbe törölte, a koszos felhőrongyot visszadobta a z égre. A mozgó Időre tekintett és megrázta a fejét. Attól tartok, ez nem fog menni, mondta.

…... Zeusz csak magyarázta, hogy milyen jó lenne, mikor megszületik, már mindent tud, egyre erősebb lenne, egyre szebb. Milyen rendes egy fickó lenne, hibátlan tökéletesség. Jehova ránézett és csak úgy a foga közt mormolta, és milyen unalmas! Elmerült az agyag gyúrásába. Zeusz egy darabig nézte, aztán elsétált. Milyen unalmas egy srác, gondolta és Kronosz nyomába eredt. Arra gondolt, mi lenne, ha ő uralkodhatna, ő aztán jobban csinálna mindent.

….. Az Istenek visszafelé jöttek és az Istennőkhöz csapódtak, aztán különös módon eltűntek. Csak a kacagás, gallyak ropogása hallatszott a bokrok és fák felől. Zeusz észre sem vette.

…... Jehova elgondolkodva nézett Zeusz után. Tudta, hogy nemsokára ő lesz a legnagyobb Isten, és a jövőbe látva azt is tudta, hogy eljön az idő és megdönti a hatalmát. Tudta, hogy Kronosz nyomában járva egyszer ő lesz aki a világon győzedelmeskedik, aki a kezében fogja tartani az Univerzumot. Fölállt, körülnézett. Egy fehér márványlapot vett a kezébe, lesimította és az ujjával betűket kezdett vésni rá.

….... אָנֹכִי יהוה אֱלֹהֶיךָ

......Aztán eszébe jutott valami, Kronosz után szaladt és eléje akart kerülni, hogy megkérdezze,....

…... Visszahőkölt. Kronosz előtt nem volt semmi. Semmi, csak a ködösen gomolygó Khaosz, valami homályos tojásféle formájú képződmény, talán Eros erői nyújtogatták csápjaikat Uranosz, a tudás, a Gondolat felé, de ez is bizonytalan volt, nem, Kronosz előtt semmi nem volt. Felnézett a Megállíthatatlanra, a Közönyösre, a Könyörtelenre, a végzet, Ananké szárnyin Röppenőre, a Gyógyítóra, az Édes Emlékezet Atyjára, a nagy Feledtetőre, a Kifürkészhetetlenre, a Kortalan, Örökifjú Vénségre, és Jehova színe is elszorult, Zeusz után kiáltott. Fiának neve hallatán mintha Kronosz arcán halványan derű és büszkeség futott volna át, de csak róta útját tovább

…... Nem megy Zeusz, az Időt nem lehet visszafordítani, mondta, de Zeusz már nem figyelt rá, egy tóga alól egy aranycipellős lábat látott .

…... És Jehova rádöbbent mindenhatósága határára, a megtörténtet nem teheti semmivé. Hiába a Léthe vize, mert az emlékezet drága virága ott virít mellette.. Visszaült a homokozóba, folytatta az agyag gyúrását és néha egy egy szót vésett a márványlapra.

…... Ne …..

......

…... Az mi is? Még nem tartott Lilithnél.

…... Mondom, nagyon régen volt.

…... Az elsiető Zeusz után nézve végignézett magán, tógája olyannyira hasonlított, a gondolat benyilallt, lehet, hogy az ő apja is,... akkor ők testvérek? Fejét csóválta és elmosolyodott.

…... Gyúrta az agyagot. Keze alatt dagadt, türemkedett az anyag és észre sem vette, hogy a markából kifolyt massza körbefogja a kezét, magába zárja formáját, erejét, azonosul vele és ahogy a keze az agyagot formázza, úgy öleli az agyag és őrzi az is őt.