Reggel ébredt. Kicsit nyújtózott a meleg prém alatt, a kutyák morgására barátságosan morgott vissza. Hallatszott, ahogy farkuk csapkodja a földet, ahogy kirohantak a szabadba, és egymásnak vakkantanak. Érezte a vállát, karjaival csápolt egy kissé. A barlang előtt tolongtak az állatok. A napi rituáléra vártak. A levegő eszkimóviszonyokhoz képest meleg volt, csak írás közben elkékült a kezem. Viszont, én nem vagyok eszkimó. Húst vágott a felkötött darabból és elkezdte aprítani, bevált módszerrel . Felezte, aztán megint felezte és megint, amíg a darabok száma kissé meghaladta a kutyák számát. A többletet is aprította, mert tudta, hogy mindig van, amelyik még szívszaggatóan nyalja a szájszélét és félrefordított fejjel sokat sejtetően bámulta a kezeit . Ragyogó szőrük, izmos testük és vidor ugrálásuk nem utalt vészes éhezésre.

Evés után megvizsgálta a fegyvereit. Tudta, hogy életét, eredményességét annak köszönhette, hogy jók voltak a fegyverek és jobban bánt velük, mint mások. A barlang mélyére ment. Kotorászott a földön, kaparta a talajt, míg keze egy puha bőrbe ütközött. Elkezdte húzni, majd kivitte a világosságra. Bontogatta a zsíros bőrt, majd kézbe vette a vastag zsírral borított fegyvert. Egy bőrzacskóban töltények voltak zsírba ágyazva. Egy másik zacskó szárazon kötve egy rajzot rejtett, mely minden fogását a fegyver kezelésének képen mutatta. Egész délelőtt dolgozott.

Mire elkészült, megéhezett. A ragyogó fegyvert az ágyára fektette. Gondolkodott, hogy ki kellene próbálni. Mikor kapta, megmutatták neki, hogyan kell használni. Aztán elrakta, mert nem volt rá szüksége. Most úgy érezte, eljött az ideje, hogy lassan fogyó erejét felfrissítse. Nem türelmetlenkedett. Ahhoz, hogy a partra menjen, már késő volt. Lustálkodott, rakosgatta a dolgait. Járkált, nézelődött, majdnem elköszönt a sziklák , bokrok szövevényétől. Arra gondolt, nemsokára visszaadja a kölcsönbe kao földet. Nem érzett fájdalmat, tudta, hogy majd megkapja más, aztán megint más.

Jól aludt. Korán indult a tenger felé. Új fegyvere mellett a régi, beváltat is vitte. A kutyákat csak szárra vette és ahogy feszítették a szíjakat, hagyta magát húzni. Élvezték az új játékot, ugráltak és rángatták a szíjakat, és olyan zajjal voltak, hogy még a halak is kiugráltak a vízből megnézni őket. Valamilyen madár kerengett a levegőben. Az eszkimó kinézte magának, de a régi módon reménytelen volt. Nosza, lássuk az újat, vidámkodott el az öreg. Leszedte a válláról az új fegyvert, komótosan vállhoz illesztette és kísérte a csővel a madarat. Mikor a száraz felett keringett, meghúzta a ravaszt. Jól vállon vágta a fegyver, a durranásra a kutyák méltatlankodva vinnyogni kezdtek és lelapultak a hóra. A madár abbahagyta a szárnyak mozgatását, aztán mint a kő zuhanni kezdett. Úgy érezte, sikeres volt a próba.

Összeszedte a madarat. Kíváncsian nézegette, mert eddigi fegyvereivel nem tudta elejteni. Késsel hasított a húsból és a kutyáknak dobta. Felkapták és gyorsan harapták. Kanyarított magának is és kis zsákjába rejtette. A szőrtől nem látszott, de elvigyorodott. Nem harapott a nyers húsba, inkább a parázson akarta kissé megpörkölni. Arra gondolt, az új fegyver megnövelte az erejét.

Hazaért a barlangba. Tüzet csinált, a madár húsát pörkölte a parázs felett, Az illata jó volt. Füvekkel, levelekkel dörzsölte. Beleharapott a barnuló bőrrel takart húsba, örömmel észlelte, hogy igen ízletes. Üldögélt a tűz mellett, parkájának csuklyáját hátralökve élvezte a meleget. A kutyák tisztes távolból bámultak a tűzbe s megriadtak, ha egy láng kissé fölcsapott. Soha nem értette, hogy az állatok miért félnek a tűztől, mikor az olyan jó meleget ad, de tudomásul vette.

Bámulta a holdat, a felhőtlen égen fénylő csillagokat. Tele volt tervekkel, de másként, mint sok évvel azelőtt. Élvezte az élet örömeit, bár tudta, hogy az ideje már lejáróban. Szerette szánját, mely a leggyorsabb és legszebbek egyike volt, amerre járt. Kutyáit mindenhol megcsodálták és irigyelték. Körülnézett. A szán útra készen, lezsírozva és rendben állt a kijáratnál. Az élelem, a szárított és fagyott húsok, halak a hidegben voltak elcsomagolva, a friss maradék egy napra bőven elegendő, az állatok pihentek és egészségesek, elhatározta kialussza magát és elindul, vissza a városba. Leheveredett és alig hunyorítottak néhányat a csillagok, már aludt is.

A kutyák figyelmeztető vakkantásaira ébredt. Felnézett az égre és látta, hogy jogosan kiabálnak, mert már ideje volt a reggelinek. Szűkösebben mérte az adagot, ne legyen a gyomruk terhelve. Alig felkapkodták az ételt, kissé még várakozva néztek rá, de megérezték, hogy munka vár rájuk, futkároztak egy kicsit. Elrakta a dolgait, fegyvereit, hótalpát a keze ügyébe, felrakta az állatokra a hámot. Kis nyakbavaló táskáját gondosan bekötözte és a parka alá csúsztatta. A hámot a szán elejére akasztotta, gondosan megvizsgált mindent, aztán a szán mögé állva csettintett és a kutyákkal együtt nekifeszült. A vizet elérve a hámot oldalra rakta, a szán végére ülve kormányozta csónakformájú járművet. Rövid idő alatt elérte a sziklákat, tudta a másik oldalon a hó , jég és a hideg kezdődik.

Megállt a szárazon. Megtörölgette az állatok vizes lábait, megveregette a pofájukat. Visszanézett, arra is gondolhatott volna, hogy utoljára, de nem gondolt soha annyira előre. Csuklyáját felhúzta, csettintett és megindultak. Talán 200 méter után a talaj fehéren csillogott, a szán elkezdett csúszni és a kutyák könnyedén lépegettek.

Már benne jártak a délutánban, a hó egy idő óta egyre mélyült. Mikor megálltak enni, a szán oldalán ülve felvette hótalpait. A váltás kutyáinak hámját a karjára tekerte és indulás után egyik kezét a szán szélén tartva, másik karján a hámmal könnyedén húzatta magát. A korai sötétedés után még haladtak egy darabot. Egy helyen a hó különösen alkalmasnak mutatkozott az éjszakázásra. A közelükben kis bucka volt, a tetejére másztak. Körülpillantva csak a végtelen mezőt látták. Levette a hámot, megsimogatta az állatokat és kiosztotta az ételt. Lapátját előkapta és hóban lukakat vágott, felrakva az oldalakra a havat. Bőröket szedett le magának a szán melletti mélyedésbe és elvackolták magukat éjszakár.