Az eszkimó csak néhány napig élvezte a semmittevést és az asszonyok gondoskodását

Az eszkimó csak néhány napig élvezte a semmittevést és az asszonyok gondoskodását

.

Estefelé el-l bandukolt termetes asszonyság műintézményébe, ahol nagy figyelemmel fogadták és rögtön a szokott helyére ültették. Néhány nap után a település jeles emberei kezdtek az asztalnál megjelenni. Kisember is odaszokott, figyelte az idősebb emberek eszmecseréjét. Ámultan hallgatták az eszkimó meséjét, hogy vannak országok, ahol az emberek fűszoknyában járnak, minden más ruha nélkül és nem ismerik a havat. Ezt már azért kétkedve fogadták, mert hó nélkül, … azt azért nem. Némely fiatal azért nevetgélt, mert arra gondoltak, hogy nők, fűszoknya, meg ilyesmi. El sem tudták képzelni. A hajó elment, hosszú listával, a közelgő árúért már készítették a prémeket. Az igluk kezdtek eltünedezni, mindenfelé építkeztek. Vascsákányok állandóan kézben voltak, vágták a földet, várták az építőanyagot. Az asszonyok óriási változáson mentek keresztül, kivigyorogtak a parka szőrös mélyéből, sőt egy lány egyszer csak eltűnt, mikor a hajó visszament a messzeségbe. A matróz, akivel látták beszélgetni, valahogy nem értette, hogy mit akarnak tőle a rokonok. A Kapitány nyugtatta az embereket, hogy nincs semmi baj, aztán megnyugodtak a kedélyek, végül is akár kitehették volna a téli hidegben egy fél órácskára az iglu tetejére.

Bandukolt egy este hazafelé, mikor két alakot látott a sötétben a ház közelében, valami suttogást is hallott. Az ajtón belépve, bundát felakasztotta, kibújt fókabőr csizmájából. A szobában csak a „barátnő”,Kupacka és a gyerek volt, a lányát nem látta. Pár perc után hallotta, hogy valaki érkezik, megjött a lánya.

Üldögélt a bőrökön, számolgatta a kis zacskóit. A nőknek sejtelmük sem volt arról, hogy mit rejtenek a kis bőrtasakok, értékekről fogalmuk sem volta halon, fókán, rozmáron az elejtett állatokon és prémjükön kívül. Soha nem is volt mással dolguk, nem is érdekelte őket. Örömmel hagyatkoztak az eszkimóra, végezték a dolgukat és ha a meleg vizes nagy dézsában fürödtek, kuncogva fedezték fel testüket, a meztelenséget, melyek az iglu hidegében és a szőrrel befelé fordított bőrök alatt rejtve voltak. A Kapitány minden órában megérkezhetett. Várták az új dolgokat, izgatottan lestek minden eszközt, melyekkel megkönnyítették a munkájukat, egész életüket kényelmesebbé tették.

Igazán az öreg sem tudta, hogy mennyire gazdag. Csak azzal volt tisztában, hogy mindent megkap, amire szüksége van, de arról fogalma sem volt, hogy a világ bármely részén is így élhet.

Befutott a hajó. Ládákat, zsákokat hordtak, egy egész háztartás kellékeit hozták és sok sok tüzelni valót. Egy nagy kerekekkel ellátott kocsival hordták a csomagokat és sokféle élelmiszert. A Kapitány néhány ládát személyesen felügyelt a szállításnál és az eszkimónak adta át kézbe. Az egész település lázas tevékenységbe kezdett, építőanyagokat hurcoltak, az asszonyok kis csomagokban ismeretlen illatú fűszereket, élelmiszereket kaptak. Az egyik matróz sorra járta a házakat, iglukat és valami kockákból egy furcsa helyet rakott össze, azon főztek, sütöttek és melegedtek. Minden háznál megjelentek a fekete kőhalmok.

Esténként a termetes asszonyságnál gyűltek össze és vidám volt a hangulat. A matrózok is megjelentek, kézzel-lábbal ment a társalgás. Az eszkimó egyben hajthatatlan volt, a Kapitánnyal megbeszélte, az égető, sötét léből a településen nem lehet inni. Nem volt könnyű, de sikerült.

Felfelé indult a település élete. A szánok talpára fémborítás került, a vadászok kis kályhácskával mentek a többnapos portyára, meleg ételt tudtak enni, kis bőrsátraikban éjjel melegen voltak. A többi vadász között híre ment, hogy a településen jobb az élet, könnyebb. Nem teszik ki a gyereket az iglu tetejére, el tudják tartani. Az öregek sem indulnak neki a hómezőnek, kis batyuba kötve a néhány napra szánt száraz halat, fókafaggyút. A környező igluk lakói bejártak a házak közé, a Kisembernél csereberélték prémjeiket hasznos eszközökre, jobb élelmiszerekre. Többször keresték fel a sámánházat is és vitték gyógyszereiket haza, gyereknek, asszonynak, fiatalnak, öregnek.

Az eszkimó házát a környékből sokan keresték fel. Némely férfiember új, hatékony fegyverhez jutott, megtanult vele bánni. Az igluk között több lett az ennivaló. A Kapitány nagy hordókban valami savanyú-sós füvet hozott adták az embereknek és elmúlt a fogíny vérzése, a bőr száraz viszketése. A fősámán is meglátogatta az eszkimót, mondta ő is, hogy ez a fű nagyon jó, de, hogy miért, azt nem tudta. Az egyik iglu lakói nekikezdtek apró halakat sóba és káposztába rakni. A termetes asszonyság házában akkora sikere volt, hogy még a Kapitány is vett egy hordóval.

Már rendszeresen járt a hajó a partra, hordva az árút. Az érkezését várva jöttek a környékről, vitték a csomagokat. Az igluk világába betört a technika. Nagyobb fénye lett a lámpáknak, több lett a meleg, ízesebbek az ételek. Pedig igazában kevés történt. Egy ember jobban akart élni, mint addig. Elindult, volt egy kis szerencséje és a többiek követték. Az évezredek jégpáncélja megrepedt.