Carló Gesualdo

Carló Gesualdo

Vállával az ajtófélfának dőlt.

Összefont karokkal, csukott szemekkel állt. Ajkait harapdálta, hogy ne üvöltsön, a könnyek bársonymentéjére folytak. Csak fülei nem tudta érzéketlenné tenni, csak a hang sikoltott az ég felé -Ave dulcissima Maria- és a lelke sikoltott az asszony gyönyörűsége után, csak sértett hiúsága arculcsapási égették, csak fülében ott jajongott a rémület és fájdalom, az égre csapó ijedtség, a porban elhaló nyöszörgés, …

Csak a csend, az éj sötétje hömpölygött a szoba előtti folyóson.

Hallotta, vagy mondta is az imádott nevet?

https://www.youtube.com/watch?v=XyASWV2Dd24&feature=related

Marija, Dulcissima!

Szeme előtt villantak a tőrök, Caraffa rémült üvöltése mint édes méz ömlött felé, az asszony fehér teste, szöke hajának zuhataga, elhaló átka fojtotta torkát. A kép, ott égett szemeiben és nem tudta eltávolítani azóta sem.

A mennyekből zuhant az emlékek izzó poklába és Lucifer vad kézzel tépte le szemeiről kezeit, újra és újra villant előtte a kép!

Dulcissima, hörögte.

Maríja! Maríja! Marija!

És az asszony gúnyos kacagása, utolsó szava, ÁTKOZOTT ! -zuhant rá.

Ellebbent szeme előtt a szépséges igézet és csak a semmit markolta keze.