…..Napok óta gomolygott a nedves köd.

Andreas toporgott a kemény havon és előre figyelt. A folyó felőli zajok átszivárogtak a vattás levegőn, alig lehetett kitalálni, hogy mitől

származnak. A fémcsörgés is olyan tompán hangzott, mint a zsákok puffanása. Maga előtt, mint szürke fal meredt a levegő. Óvatosan lépegetett előre, szemeit meresztve a zajok irányába. Bátor fickó volt, meg átgondolta, ha ő nem lát, őt sem látják. Ebben igaza volt.

Lépteket hallott, megállt. Árnyak mozogtak elől, víz csobbant. Hátrálni kezdett. Mikor elérte a helyét, megkönnyebbült. Érezte, hogy nyakán, hátán az izzadtság hidegen fut végig, borzongott. A feléje szűrődő hangok a háta mögött jelezték, hogy az őrségváltás közeledik. Josef, falubelije jött váltani. A formaságok elmormolása után az őrparancsnoknak jelentette, hogy ott, elől valami van. Bizonytalan zajok, árnyak mozognak, hallatszik a vízcsobogás. Az őrparancsnok csendet intett. Fegyvert szegezve indultak előre alig néhány méter után hallották a zajokat, néhol látták is a ködben a sűrűsödő árnyakat. Óvatosan hátráltak. Az összekapart földmélyedésben a sátorlapok alatt megtekerték a telefont és suttogva jelentették a parancsnokság felé a látottakat.

Kavargott a köd. Zajok reccsenések, a folyó felől, a szürkeség feketére váltott, mintha szél támadt volna. Josef tüdejébe mint éles kés mart bele a jeges fuvallat, kapkodta a levegőt. A sötétséggel a csend vastag takarója telepedett a tájra, csak a szél kezdett jeges nótát dúdolni és fehér pelyhek járták táncukat derekuk ívét a szélnek engedve.

Mintha sóhajtott volna a folyó.

**

**

Lara fehér ruhájában illatozott Pavel karján. A fiú széles vállán feszült az öltöny kabátja, vakító ingén a nyakkendő sötét színe nyakától kétfelé osztotta a hószínű dombos síkságot. Akkora volt a legény, hogy mellére tűzhette volna ékes virágnak a lányt, de engedelmes kutyaként követte Lara minden szökkenő lépését. Mentek fölfelé a lépcsősoron a szobor lábához.

.                                                  

Vitték a vörös rózsacsokrot, közepén egy szál fehér kardvirággal. Fölérve letették a csokrot a „katona” lábánál. Visszanéztek a városra, a lent futó folyóra, hátán fehér hajókkal, a szerteszét futó utakon mozgó pontokra.

Aztán felemelték a fejüket, magasban a „katona” arcán mosolyt láttak.

A lány belesimult a fiú karjaiba és csókjával olvasztotta a fiút.

Az emlékmű lábánál a sírban egy csontocska táncra perdült, és a mezőn a zöld fű alatt bólogattak a koponyák.

**

**

Az őrhely felett a szél elsöpörte a ködöt, helyette éles késként metsző fehér függönyt fújt az őrszem arcába. Morgást hallatszott és éles csattanással robbantak a becsapódó lövedékek. Zuhogtak a robbanó gránátok arra balkéz felé. Jelzett az őrparancsnoknak, aki kijött, távcsövével próbálkozott tájékozódni, aztán visszament a fedezékbe jelentést tenni.

Nov 19-e volt, hajnalodott. Kletszkaja felől, a folyó felső folyásának irányából és a szerafimovicsi hídfő felől vöröslött az ég, rengett a föld és senki nem irigyelte a 3.román hadsereget. Ha még azt is tudták volna, hogy a 3. román hadsereg már nincs is, …. de erre nemsokára maguk is rájöttek, mikor felfedezték, hogy az ágyúdörgés már a német 6. hadsereg háta mögül hallatszik.

Az őrszem kicsit oldalt lépett, nadrágját gombolta dideregve. Elcsodálkozott, mikor egy sárgás jégdarab esett a hóra és  jeget dörzsölt le a bőréről.