......Nem analfabétáknak íródva.

......Nem analfabétáknak íródva.

Állt. A lángokba bámult. A lángnyelv csak lélegzetére rezdült kissé.

A fény tágult, ahogy belenézett, ott sütött a nap, amint állt a homályos szobában és látta tetőn Bethsabét meztelen fürdeni. A szolgálólányok öntötték a tartályba a vizet, amely vékony csövön ömlött a duzzadó, gömbölyű formákra, a mellek között leesve a nyitott kagyló rózsás hasra és a rejtett kert fekete pázsitját öntözve a karcsú combokon elterülve folyt le. Torka száraz volt, halántéka lüktetett és az ablakára vetett pillantás, ahogy a dög a szájszélét nyalta, elárulta, hogy az átkozott kurva tudja, hogy Dávid ott áll az ablakban, ….

És ahogy törölközött, puha gyolcsokba eltakarta a testét, majd rafinált mozdulattal ismét kitakarta, nevető arcát az égnek fordította, haját rázta a napfényben. Karja alatt felpillantva látta a királyi lakosztály ablakán a függöny libbenését és seggét riszálva , vállán a fehér gyolccsal lépett be a ház ajtaján.

A rabnők ledobták ruháikat és meztelen testük a maradék víz csorgása alatt kitárták formáikat, annak tudatában, hogy a király az ő vonaglásukat is látja.

És jól tudták, de meg volt parancsolva nekik úrnőjük által minden mozdulat.

Dávid hűs szőlőlevet ivott az aranyló kupából, tenyerét összeütve a belépő szolgálónak mondta: Küldess át Urias feleségéhez, hogy látni akarom, üzenetem van számára férjétől és meg kívánom beszélni vele, hogy akarja -e a táborban meglátogatni férjét.

A szolga meghajolt és eltűnt. Dávid türelmetlenül járkált a szobában, alvófülkéjébe nézett, ahol fekvőhelyén a puha bőrökön lágy gyolcsok hevertek, a vizes kelyhekben virágszirmok illatoztak. A függöny zsinórja egy mozdulattal engedte le és szűrte a fényt sejtelmes árnyékká.

Hallotta a lépteket, eléje ment az asszonynak. A belépő szolgát egy kézmozdulattal küldte el.

Kérettelek asszony, hogy Urias üzenetét adjam át, jól van és várja, hogy visszatérjen. Köszönöm Uram, rebbent az asszony hangja és Dávid kinyújtott kezét látva, közelebb lépett, hogy a kéz elérje ruháját. Ahogy a király keze megfogta a puha kelmét, fordult az ablak felé, hogy a napfényt és kandi tekinteteket kívül rekessze, csak meztelen test villant, a király kezében a gyolcs maradt csak.

Dávid sóhajtott, öreg keze kinyújtva a levegőben megremegett. Az emlék rászakadt, még felvillant előtte az Istennő teste és azt érezve, hogy vétkezik, mikor az asszonyállatot, a Kurvát a kimondhatatlan, az Örökkévaló elé meri helyezni, de elhessentette a vétek gondolatát is.

Amint a kezeivel magához rántotta az asszonyt, érezt, hogy remegő kezek bontják köpenye kötőit, karokat érzett a nyakán, vállain, hasán egy feszülő, meleg takarót,

és nem emlékezett.