Belépett a sátorba. Az asszony a véres ruhát látva szája elé kapta kezét, mikor fülét megütötte a légiók ütemes kiáltása. Ijedtségét csendes szomorúság váltotta. Halkan szólt: Uram, Caesár!

A férfi elmosolyodott. Nézte az asszony lehajtott fejét, mit is mondjon, zavart volt. Aztán csendesen mondta, szabad vagy !Domina leszel és Róma urai fogják tetszésed keresni.

Az asszony előtte állt. Fejét alig emelte, térdre ereszkedett. Szemében fényesen csillogott valami és alig hallhatóan, csak kettőjük közt lehelte, nem akarnálak elhagyni Uram.

Nézte a férfi. Látta a napsütéses, poros utat, bőrén érezte a nyári meleget, amint bandukolt az úton, saruját a por lepte, mikor meglátta a nagydarab férfit, ahogy bottal üti az előtte álló lányt. Nem is talált volna semmi rendkívülit a dologban, ha a férfi és a lány között nem lett volna akkora különbség, nagyságban erőben és a lány néma tűrésével szemben a férfi dühöngő csapkodása. Felmordult, mire a férfi felé fordulva kiáltozott. Mit avatkozol bele? Azt csinálok amit akarok, fogd be a pofádat.

Ezt nem kellett volna mondania. Dioclesnek már sok éve nem mondta senki, hogy fogja be a pofáját. Egy lépéssel közelebb lépett és keményen szólt a férfira, hagyd abba ! Köpenyét vállán hátralökte, izmos karján a bőrvédő feszült, övétől a szíj futott hátra a kard tartójához. A férfi dühe vakon fordult felé és ütésre emelte a botot.

A Nap fölvillant szemei előtt, a recsegést nem is hallotta. Mintha csillagok sziporkáztak volna a kéklő égen, szédült, szájában sós ízt érzett, szája égett, aztán sötét lett. Zuhantában fejét jókora sziklába verte, aztán nem érzett semmit.

Diocles kezét leeresztette. Végignézte az elzuhant testet. Nem érzett semmit. Még csak mérges sem volt, csak magában morogta: bolond. Tovább indult, csak egy pár lépés után hallotta meg a lépéseket maga mögött. Hátranézett és látta, hogy a lány szakadt tunikáját összefogva igyekszik utána. Kérdőn pillantott, a lány széttárta kezét, a fekvő alakra mutatva szólt, Uram, Aha. Nem hagyhatja ott a lány, hiszen vagy megy vele tanúskodni, vagy viszi magával. Lusta volt, megvonta a vállát, gyere, és ment tovább.

A tenger felől hűs levegő áramlott.

A sátor elé a praetoriánusok tisztje érkezett négy katonával. Kardjával tisztelgett, a katonák fegyverei csörögtek.

Caesar, parancsolj velünk.

Igen! Az ágyamat vigyétek át a császári sátorba. A holmijaim Helena megmutatja, hova tegyétek .Ahogy ő mondja

A tábornok urakat kéretem a sátorba. A légiók részére adjatok ki tömlőkből bort, hajtsatok ökröket holnapra, ünnepelünk.

Helena, mikor meghallotta a nevét felemelte a fejét. A feladatát örömmel fogadva, alig hallhatóan mondta, Igen uram! Köszönöm.

Állt a sátor közepén. A katonák a rabszolgákat hívták, sürgés forgás kezdődött. Helena állt meg mellette, karján friss, puha tógával. A puha fehér kelme szélén finom, keskeny bíborcsík szaladt, a mellen aranyfonállal hímzett Nap szórta sugarait. Diocles elmosolyodott. Szennyezett ruháját ledobva a szolgák által öntött vízsugár alá állt. Élvezte a friss permetet, testét háziszőttessel dörgölte. Tógáját felöltve, friss sarujában állt, Helena ujjai illatos olajat dörzsöltek hajára, elrendezték fürtjeit.

A Caesar állt a sátor közepén. Karcsú, magas alakja méltóságot sugárzott, egyszerű ruházata ragyogott. Végignézett magán, a togát kis csodálkozó-kérdő pillantással vizsgálta, de látva Helena mosolyát, csak egy picit krákogott.

A fáklyák égtek a sátor előtt, kürtök rivaltak, 284 november 17-én Gaius Aurelius Valerius Diocletianus római császár őfelsége megindúlt Nicomedia melletti síkságon a légiók rivalgása közben a császári sátor felé.

Lobogtak a lángok, kürtök rivaltak és a légiók üvöltöttek, dobok puffogtak.

Futárok indultak, hajók futottak ki Ciprusra, Egyiptomba, Athenba, Rómába és a világ minden tájára, hogy hírül vigyék szentséges Numerianus császár halálát és DIOCLETIANUS uralkodásának kezdetét.