A sátorból magasba szállt a fény és a jókedvű ének.

A sátorból magasba szállt a fény és a jókedvű ének.

Hárfások, fuvolások és dobosok fújták, pengették szerszámaikat, a tábori bordély válogatott lányai lengették fátylaikat a tábornokok előtt, rabszolgák aprították a húsokat és tűzték nyársra, hordták a tömlőkben a szőlő édes, fanyar és fűszeres nedvét. Diokletianus magas támlájú széken ült. Méltósággal és a tőle megszokott mértékkel evett, ivott. A tábornokok is visszafogták magukat, mert a régi mulatságokon bár évődtek a tábornok társsal, de az más volt. Maximilianus volt , aki a többieknek mint hiteles tanú mesélte, hogy ő mindig tudta! A belgiumi erdőkben egy füstös kocsmában a kormozó fáklyák és a tűz fényénél mulatoztak, mikor a bizonytalanul koszos, hiányosfogú fogadósné Dioclesnek vetette oda, ne fukarkodj Centurio! És a

válaszra : „Majd, ha császár leszek, nem fukarkodom” ijedten kapta fel két kezét arca elé, meredt szemmel bámulta a fiatal katonát, színes kendőjét a földre dobva, csapzott haját kibontotta, tenyerébe bámult, majd lehajtott fejét felemelve éles, ijedt hangon kiáltott. Ne tréfálj idegen! Császár leszel! Te egyszer még császár leszel! Csak meg kell ölnöd a vadkant!

Egy pillanatra mintha borzongató hűvös suhant volna át a sátorban az asztal felet, egy rikácsoló vénasszony hangja csengett talán!

APER;apris= vadkan.

Diocletianus magasra emelte kupáját, Jupiterre! Róma üdvére, Ittak.

A tábornokok szedelődzködtek. A sátor előtt fáklyás szolgák vártak uraikra, katonák fegyverei csörögtek, Diokletianus felemelkedett, átment hálóhelyére. A megszokott ágyára ült le. Az asszony eligazította a derékaljat mint sok sok éve már.

Mikor kardját a tábornokok elé dobta és véres ruhájában a sátrába lépett, csak annyi mondott: Üdv neked, szabad asszony és afelség megszólításra tiltón emelte kezét! Egyszerűen dominus . Hívatta az írnokokat, leveleket diktált, értesítette a szenátust, hogy alázattal fogadja követelésüket, miszerint vegye át a hatalmat és a Város, az Imperium üdvére uralkodjon Ígérte, hogy mindenben megtartja a törvényeket, mindenkit megerősít poziciójában és rangjában. Stilusa nem sziporkázott, de pontos és világos volt, mindenki számára megnyugtató

Leült az ágyára. Arra gondolt, a római császárok nem voltak hosszúéletűek. Fiatal korában Valérius császár hét évig, Gallienus nyolc évig. Megölték őket. Claudius két év utá természetes halállal halt meg. Öt év után a saját katonái ölték meg Aurelianust, Tacitust néhány hónap után parasztok a saját szőlőjében szúrták le, Carus alig egy évig, Numerianus még annyit sem élt.

41 éves volt. Arra gondolt, délután Aper megölhette volna. Egy gondolattal elkésett. Marcus Aureliusra gondolt, az filozófusra, aki valaha római trónon ült.

„Közeleg at idő, amikor mindent elfeledsz, s közeleg at idő, amikor mindenki elfeled téged. ….Gondolj arra, hogy nemsokára senki leszel, hogy nemsokára sehol nem leszel! „

Maximianus jött. Felállt, eléje ment Jer, barátom! A császári fenség alszik, de én ébren vagyok! Nevetett. Beszélgetni kezdtek. Diokletianus most beszélt először terveiről, a jövőről. Beszélt, emberekről, tartományokról és Maximianus csak ámult, hogy Diocles mennyi mindet tud. Most emlékezett vissza a mulatságok idején a keveset ivó, hallgatag pajtásra, néhány mondatra és az elejtett szavakra , a boros fővel elszórt titkokra..

Hajnalodott mikor elbúcsúztak és Diokletianus ágyára feküdt. Maximianus sarui még csattogtak az úton, de a császár már aludt és kicsit, de igazán csak kicsit, álmodott.