Fiatal volt.
Fiatal volt.
A kürtök, dobok és a tisztek szavára rohant a harcba, kardja ütött, szúrt, vágott, pajzsa néha megdördült egy egy csapás alatt, vissza vágott és a csata végén fáradtan, de sértetlenül ült a kondér mellett. Apjától, a városi írnoktól eltanult pontossággal először fegyverét tisztította meg, mint gyerekkorában a tollát, írás után. Elöljárói felfigyeltek rá. A pontosság, a megbízhatóság segítette egyre feljebb a tiszti ranglétrán
Álmodott Claudiusról, Clau, Clauról és álmodott a naissusi fogadó éjszakájáról, az asszonyról, és csak álmában jelent meg a szeme sarkában egy kis nedvesség, csak álmában gondolt arra, ha most a bort mérné a kocsmában, csak álmában nyúlt ki a karja, csak álmában. …
Római útjáról álmodott, barátjával , Anullinussal sétált a Fórumon, házában találkozott Priscával, akit öreg barátja kiszemelt neki. Az öreg barát kérdésére, hogy mit szó a lányhoz, egy mosolyos vállrándítással felelt és az öreg barát csak sóhajtott megértőn.
Az esküvő római házat és teljesértékű római polgárjogot adott neki kardcsapás nélkül, néhány csepp vérrel pecsételten. Minden este ifjú hitvesével aludt, mígnem a terhesség biztossá nem vált, attól kezdve kímélte az asszonyt és hamarosan visszautazott szolgálathelyére. Naissust elkerülte a visszaúton, csak néha, fűszeres illatokkal jövő szél idején pillantott a város irányába.
Carinus elleni ütközet után bevonult Naissusba. Teljes pompájában adott a palotában fogadást. Meg akart mutatkozni erejében, ragyogásában. Nem nézett semerre a palotában tolongó tömegben, csak ment, fenségesen, az isteni Jupiter, a győzedelmes Mars, az istenek emelték lábait de útközben csalhatatlanul fogta körül egy pillantás, megsimogatta puhán a szívét,....
És a Fenséges Úr, az isteni Caesar az éjjel nem aludt. Állt a palota erkélyén, a csillagos ég alatt, valahova a külváros felé nézett. Mikor a hajnali hűvös elől a szobába lépett, arcán folyt le a harmat, csak ő tudta, hogy Naissusban a harmatnak sós és keserű íze van
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
12635 2011.07.24. 19:16:22