….....A lakásban rendetlenség volt. Papírfecnik, felírt telefonszámok, mindenféle címek és a tudatlanok számára jelentéktelen és értelmetlen jegyzetek. Csak ő tudta, hogy mi micsoda. Megszokta. Az évek során senki nem szólt, hogy tegye el. Neki minden a kezére esett. A falakon polcok, könyvek, üveg mögött porcelánfigurák, étkészlet, kávéskészlet és ezernyi haszontalan dolog. Néha mosolygott, minden darabról eszébe jutott valami.

Egyre nehezebb volt a lépcsőn járás. Kérdezősködni kezdett öregotthonok felől. Telefonált néhány helyre, hívták, hogy látogasson el hozzájuk. Ment.

Az otthonok levegőjében megcsapta a rothadás szaga. Ez nem az elmúlás halk útja volt, hanem a korai, oktalan bomlás, a reménytelen megadás és kiszolgáltatottság. Ami megdöbbentette, a legtöbb helyen átsütött a gondozók mohó szenvedélye, az érdek, hogy mielőbb újak jöjjenek, akik új pénzt hoznak és mikor már bent vannak, mindenüket odaadva, már nem törődnek velük. Látta az ürestekintetű öregeket, beletörődve sorsukba, kifosztva mindenükből és elhagyatva mindenkitől. Látszott, aki még nem régóta volt benn, felcsillant a szemükben a fény, a kíváncsiság, akik már hosszabb ideje éltek a falak között, szemükből elszökött a fény, valahova egy másik világba néztek.

Látszott, hogy innen egy út van kifelé, a halotti anyakönyvi hivatal. Több helyre szándékosan a hétvégén ment, mikor a család látogatóba mehetett volna. Kocsijának motorzúgására az ablakokban fejek jelentek meg, a folyosó ajtajának nyílására mohó és vágyakozó tekintetek fordultak felé, hogy a szomorú felismerés után a lecsukló fejek újra csendes bóbiskolásba merüljenek.

A legtöbb hely a valamikori nőket és valamikori férfiakat elkülönítve tartották. A fogatlan asszonyok némelyikén foltokban rúzs, a kócos hajon kopott festés nyoma, a körmök vastagon lakkozva, elfedve, hogy mi lehet a karomszerűen nőtt szaru alatt. A férfiak némelyikének nadrágja elől sötét folttal díszítve, de nem volt, aki törődött volna, vagy foglalkozott volna vele. Kötöttkabátokban, fürdőköpenyekbe burkoltan, papucsos lábbal és üres tekintettel bámulták az udvart és csak az Isten tudtatta, hogy mit lának.

Elmenekült. Megigazította a nyakkendőjét, borzongva ült a kocsijába és gyorsan elhajtott. Csak az út kanyarjai figyelmeztették, hogy nana, azért vigyázat. Az úton félreállt, visszasétált és a saroknál bement egy étterembe. Vacsorázott, kért egy deci vörösbort. Kisétált, a másik oldalon látta a rendőrautót, balra fordult, sétált. Aztán megint és megint balra. Az út üres volt. Beült a kocsiba, néhány házat megkerülve kihajtott a főútra. Hülye , mormolta és vigyorogva hajtott ki a városkából. Bömbölt a rádió, deres már a határ. ….

Ment hazafelé.