… Ki hinné, már 60 éve? Mintha ma lett volna. 

....Egész átlagos fiú volt. Kicsit ványadt, a strandon sokszor röhögték elődomborodó hasa és fiúnak erős mellei miatt. Szerette a hasát, de ez nem látszott rajta, csak a vállai voltak szélesebbek és árulkodtak az erejéről. A nyári szünetek munkái edzették karjait és testsúlyának két és félszeresét emelte meg. Sem jó táncos, sem énekes nem volt és az utcán ha ment többnyire könyv volt a kezébe, amelyet vitt, vagy hozott.

14 éves kora óta ismerte a lányt. Iskolai 5 órai teán , a tornateremben látta meg először, krémszínű blúzában sötétkék szoknyában és vállaira omló fekete, loknis fürtökkel. Az anyja is vele volt, bemutatkoztak és egy furcsa ellenszenv támadt benne. A lányt is bemutatta az anyjának, aki elkísérte öt, az első tánclépéseket tőle tanulta. Este kilenc óra után együtt mentek hazafelé, a lány mg egy pár percnyi úttal messzebb lakott.

Hazáig kísérte, mamától hangos csókólommal köszönt, a lánynak is halkan mondta, hogy csókolom, de csak a fejét hajtotta meg szapora szívdobogással.

Az évek során sokszor kísérte az iskolából haza, a mamát az évek alatt számtalanszor látta a munkából hazamenni, de egymás üdvözlésénél többet nem beszéltek. Pedig hát, anyukának kellett tudni róla, hiszen mindenki tudott az „udvarlásról” Voltak lányok, akik kíváncsi és kihívó pillantást vetettek rá, de ő csak az omló fekete fürtöket látta. Tavaszestéken haverokkal nyalábbal lopták az orgonát és a fehér virágok a sötétlilákkal keveredve röviddel éjfél előtt az ajtó előtt feküdtek, hogy reggel a kis lábak előtt heverjenek. Csak nem tudta eldalolni, hogy „orgonáknak hófehér, bűvös szirma hull,

….......................................................................és a szíveinkhez ér, láthatatlanul”

Múltak az évek, halványult a rajongás, sport, másik társaság, csavargások, elfáradt a fekete fürtök meddő csodálatában. Más szemek csillagát csodálta az esti égen és hunyt szeme előtt sok nevető lányarc kergetődzött.

Egy délután, május vége felé a 19. születésnap előtt hazafelé igyekezett és előtte lassan vonszolódva haladt a fekete fürtök gazdája. Mikor utolérte, vidáman üdvözölte és meghökkent a lány síró arcát, könnyes szemét látva. Aggodalmasan kérdezte, hogy talán rosszul va, fáj valamije? A válaszon meglepődött, a fekete fürtök gazdája sírva panaszkodott, hogy nem fogják érettségire engedni magyarból, mert ő ezt nem tudja és egy dolgozatot kellene írni, de ő azt nem tudja és meg fog bukni.

Kicsit tátva maradt a szája, mert azt hitte, hogy aki olyan szép, az okos is. Akkor még nem tudta, de hát idealista volt.

Megkérdezte, hogy miből kellene azt a dolgozatot megírni?

Adyból, a lírájából, hangzott a válasz.

Ez a nagy baj és majdnem röhögött. Van egy dolgozatfüzeted?

A fekete fürtök bólintására csak annyit mondott, akkor 4 órára gyere el a teknősbéka melletti padhoz, hozd a füzeted, meg a tollad.

Nem kísérte haza a fürtöket, otthon várta a kutyája. Ettek, evés közben előszedte a füzeteit, az a rohadt matek, majd holnap leírom a Feriét, történelem, félrelökte, legfeljebb az öreg megint elmondja, hogy elég, elégtelen. Lekapott egy könyvet, az órára pillantott, a kutya edényébe friss vizet tett. Kalimpált a lábával, a kutya rögtön megértette, ráugrott és hintáztatta magát. Ezerszer játszott játék, csak aki egyszer felérúgott a kutyának, annak kellett új nadrágot húzni.

Az órára pillantott, volt még ideje. Marhaság, Adyból dolgozat. Eszébe jutott Bada Gyula, a magyar tanár, aki az iskolába hangoztatta, hogy ebben az épületben négyen tudnak egy keveset Adyról, A Gömöri Gyuri, a Surányi Gyuri, A Pados Gyuri, meg ő.

Nagyjából így is volt, de azért más is tudott egyet-mást.

Négy órakor kiment a teknősbékához. A padon ült a loknik gazdája és várt.

Kinyitották a füzetet, felírták a címet és elkezdte diktálni.

Hogy is volt csak? „Vörös haja messze kilángolt

….....................................a fruska nyájból.”

És ömlöttek a szavak, az összekötő szöveg, a költő szavai, a fürtök gazdája rakta az idézőjeleket, írt és a füle néha kipirosodott, de ez Ady hatása volt. Egy szende leány, egy savanyú, elszáradt asszony lánya ezt az Adyt nem ismerte, ezt a lányiskola rózsaszin

falai között a tanárnő sem tanította. Hogy is hangzott volna egy lányiskolában, hogy

„ Hajh igen, emlékszem: mindig az a fűző,

Omló habos szoknya, vérünket fölűző,

Parfümös kis nadrág, finom batiszt játék,

De mindig az a cél, mindig az a szándék.”

szaporodtak a sorok, a füzet utolsó lapjaira fordultak a sorok és a végére odakerült:

„ Hát eljöttem a kamattal,

Uram Isten,

Agyonnyargalt akarattal

Siettem,hogy el ne késsek.

Itt az Élet, itt a pénzed.”

A fürtök gazdája becsukta a füzetet. Most hazakísérte a csendben baktató lányt, csak annyit mondott, beadhatod, így ahogy van.

És a fürtök gazdája leérettségizett, magyarból is. A tanárnője elolvasta a dolgozatot, ránézett a fürtökre kicsit elmerengve, majd elmosolyodott. Eszébe jutott az a fiú, akt látott már az utcán egy könyvvel a kezében baktatni a fürtök oldalán néha. Annak ia beírta a jelest látatlanba a magyar érettségire.

NolblogSaját blogom