….A taxi hazahozott..
….A taxi hazahozott..
A Vírusos felbandukolt. Fáradtnak érezte magát. Rosszul is aludt, meg nagyon korán kellett kelni és azt soha nem szerette.
Beállította a fűtést, langyosodtak a radiátorok. Levetkőzött, felvette a fürdőköpenyét. Az előkészített ételt pillanatok alatt felmelegítette, leült enni.
A műtétből nem érzett semmit. Csak furcsa fényekre emlékezett, a műszerek diszkrét csörgésére. Ez ismerős és megnyugtató zaj volt a számára. A zajokból majdnem látta a műtétet, szerette volna a másik szemével megnézni, hogy mit csinálnak.
Végzett az evéssel, összerakta az edényt, aztán ágyba bújt. Jól esett a meleg. Kényelembe helyezkedett, szundikálni kezdett. Mintha csöngettek volna ! Kicsit mozdult volna, de már nyílt is az ajtó. Istenke köszöntötte a Főnököt, Őrangyalka is biccentett az ágy szélén ülve és szorgalmasan törölgette Vírusos arcát.
Szervusz Vírusos barátom, köszönt az Úr és egy kis üveg illatozó Elixírt emelt Vírusos felé. Jól vagy? Vírusos elmosolyodott,köszönöm, felelte. Még be sem fejezte és újra nyílt az ajtó, Luciferke érkezett Luci Babyval és Luci Cicával, meg Krampuszkával. Köszöntötték Vírusost, aggodalmasan kérdték hogyléte felől,, kis demizsonnyi Pokoli itókát hoztak. Az Isten a háttérben Luciferkével váltott néhány szót, Vírusos ügyében békések voltak. Mindketten kedvelték az öreg betyárt, aki időnként összehozta őket egy kis beszélgetésre, közös kirándulásra.
Csak szólt a csengő és egyre másra jöttek a barátok, ismerősök.A jókívánságokat Ubulka rakta az asztalra és Vírusos mindenkinek megköszönte az érdeklődést. Csak néha pillantott az ajtó felé várakozón,...
Csak nyílt az ajtó. Karcsú alak libbent be, mindenki félrehúzódott. Megállt az ágy végén, nézte Vírusos örömteli arcát. A látogatók összesúgtak, ki ez?
Csak az Isten tette az ujját a szája elé és intett a látogatóknak. Kiürült a szoba, az Isten lehajolt Istenkéhez, sugdosott valamit. Istenke bólogatott, majd becsukta az ajtót. Visszament a szobába, Őrangyalka ült az ágy szélén, egy karcsú árny, egy finom illat lengte be a szobát,...
Vírusos csendesen feküdt, az arcán mosoly és aludt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ejmiakő 2011.10.14. 15:48:50
193225 2011.10.14. 15:53:59
210292 2011.10.14. 16:01:34
179584 2011.10.14. 16:05:34
69910 2011.10.14. 16:54:05
60145 2011.10.14. 17:16:21
205707 2011.10.14. 19:44:23
193225 2011.10.14. 19:47:06
15138 2011.10.14. 20:48:55
12318 2011.10.14. 21:57:19
11692 2011.10.15. 04:37:51
13149 2011.10.15. 05:54:58
205707 2011.10.15. 07:28:59
58395 2011.10.15. 08:33:58
CsipkeRózsa 2016.05.25. 19:33:01