….. Az eszkimó evett.

….. Az eszkimó evett.

Jókedvűen harapta a húsokat, már amennyire foghiányaival boldogult. A kutyák ott ugráltak körülötte, de nem a darabokat várták, csak örültek, hogy újra látják. Az asszony készítette a teát, bokrok bogyóiból is rakott a vízbe és örömmel nézte, hogy épen visszajött és jó étvággyal eszik.

…..Az asszony mutatta az új kutyákat. A két szuka egy szép fogatra valót vetett, még tartalék is maradt. A kölykök fejüket az anyjuk hasába fúrták és cuppogva nyelték a tejet. Gyorsan besötétedett. A tűz mellett az öreg egy bőrre öntötte az iszákját. Jókora darabokban sárgállottak csillogó rögök és nagy halomban púpozódtak a bőrön. Az öregasszony megfogott egyet, nehéz volt, sokkal nehezebb, mint a kavicsok. Az eszkimó összerakta a rögöket kisebb halmokba és fókahólyagokba csomagolta. Több kis halom volt, mint ahány ujja a kezein.

….. Mi ez ? kérdezte az öregasszony.

….. Ajándék a fősámánnak, aki kiűzi a betegséget.

…..Hol van a fősámán, erre nem jár, mondta az öregasszony.

…..Nem is, majd mi fogunk elmenni. Mikor fiatal voltam, mondták, hogy arra a víz mellett két kéznyi napi járóra lakik a fősámán, egész sok igluja van fából és nagyon nagy varázslatokat tud. Kiveszi a hasból a rossz szellemet, a mellyből a kaparászó egeret, sőt még olyan fogat is növeszt, amivel még a bőrt is lehet harapni. Mondták, hogy ilyen sárga vacakért mindent megtesz. Meg ahol a fősámán lakik, ilyen rögökért csodálatos dolgokat lehet kapni. Csak megtaláljuk és még fogaink is lesznek.

…..Az öregasszony nevetett és élénken helyeselt, hogy az nagyon jó lesz. Aztán kíváncsian kérdezte, honnan tudja az eszkimó, hogy ilyen dolgok vannak?

…..Az öreg végigheveredett a bőrökön, betakarta magát és a táncoló lángok fényében mesélni kezdett.