Itt némi homály van .

Ferkét kellett megkérdezni, de annyira mérges volt, hogy alig lehetett elfogadható választ kapni tőle.

Mint elmondta, csak álltak a folyó partján, ő éppen egy gyümölcsöt majszolt és nem is figyelt, mikor az Isten észrevett valamit a túlsó parton.

Míg ő a gyümölccsel foglalatoskodott, az Isten átszaladt a vízen és egy alakkal beszédbe elegyedett. Aztán visszajött és a vizes talajon kezdett barkácsolni valamit, át-át pillantva víz túlsó partjára. Ferke látta, hogy valami hozzájuk hasonló, de elég tökéletlen figura alakul, de mielőtt szólni tudott volna, az Isten a figura szájába fújt és már nem lehetett tenni semmit.

Ferke még olyan tökéletlen figurát nem látott, ezért lett mérges. Felvillant előtte a jövő, a rengeteg betegség, butaság, rosszindulat és erőszak.

Mire másnap visszament, már kettőt is látott a torzakból. Ott szerencsétlenkedtek, csak álltak bamba vigyorral és nézelődtek. Ferke kereste az Istent, de sehol nem látta így hazament és félsötétjében lefeküdt aludni.

Aztán napokig másfele csavargott, a Tejúton vásárolt, sóskiflit, tepertős pogácsát evett és friss tejjel oltotta a szomját. Esténként a Holdat bámulta, amely hol kisebb, hol nagyobb lett. Kicsit bosszankodott is, mert a Nap az persze mindig egyforma volt. Egyszer aztán egy pocsolyából valami fekete gőz emelkedett és Ferke elégedetten röhögött, mikor a feketeségből szikrák csaptak ki, dörgés és víz zuhogott. A víz felé pillantva látta, hogy a két idétlen ott áll az esőben és ázik. Bosszúsan kiáltott rájuk, a fenébe, menjetek a barlangba.

A napok múltával Ferke kóborolt a mezőn, némely oroszlán a lábához dörgölődzött és futni hívta. Ferke nevette, hiszen tudta, hogy oly gyors, mint a gondolat. Hirtelen megdöbbent. Micsoda? Gondolat ? Átpillantott a folyó túlsó oldalára. Ott látta azt a furcsa valamit ő is. Lassan sétált oda és egyre szorítóbb érzés fogta el. Valami olyat látott, ami teljesen ismeretlen volt előtte. A formák kavarogtak és minden kavargás évezredekként kristálytisztán rendezetten állt előtte. Ott állt a gondolattal szemben, érezte saját erejének végtelen kiterjedését, amint a gondolat tagjaiba hatolt. Visszapillantott és látta a két torzot, amint növekszenek, sokasodnak , uralmuk alá hajtják a vizeket, a levegőt, a nyers erőt, az ősi anyagot. Látta fényt, az árnyat, a robbanás gombáját kinőni az anyagból, a fényben felemelkedő nyilat és amikor visszafordult, beleütközött Istenben. Roppant erejükkel és a gondolattal fortyogott, gomolygott a teremtés örök folyamata. Az Emberre pillantottak. Az Isten széttárta kezeit, vállát kissé felhúzta. Ferke elgondolkodva bólintott, igen mondta lassan.

Az Erő , az Anyag és a Gondolat hármasa áradt a Teremtett Világ felett és a két torz alak egyre növekvőn ölelte magába mindhármat.

Mindamellett, lehet, hogy egész másként történt, mert vannak itt még táblák. Csak még nem lettek lefordítva..