A füst egyenesen szállt a felhőtlen ég felé.

A füst egyenesen szállt a felhőtlen ég felé.

A Nap felszárította a reggeli párát, a felszálló gőzöket a növények szomjasan szívták magukba. Kele, a bölcs sámán figyelmesen nézte a kos beleit a földön, a darab húsok izzadtak a nyárson. A törzs öregjei ott kuporogtak a sámán mögött és nagyon aggódtak. A Nap felől jött legények mesélték, hogy arra vad törzsek készülődnek, mert vizeik igenst meglappadtak, csordáik bőgnek a szárazfüvű pusztán, és meleg homokot kavar a szél sátraik között. Az napveszejtő messzeségből jöttek pedig mesélték, hogy arra dúsan nől a fű a legelőkön, patakok bő, jó vízzel futnak és hűsítő lehet mártózni bennük, de a pásztornép hamar és jól bánik a fokossal. Mutatta is némely a fejét, bion úgy látszott

Kele sokat járt a pusztában. Ismerte a füvek növését, szelek járását, felhők útját és még soha nem hallott hangokon vonított a szálló füstre, de hatalmas vállaival szembefeszült a toporzékoló bikaborjúval is. Bölcs híre volt messze földön.

Bámulta a beleket. Orrát megcsapta a hús illata, a tűzbe csepegő zsír égett szaga. Tekintete szomorú volt, mikor felnézett, hangja komor fájdalommal csengett, ahogy megszólalt.

Rónáink vad csordák dúlják, sátrainkat dúlás fenyegeti! Vad ellen tör ránk, harcolni kell. Tereljétek nyájaink egybe, vonuljatok az asszonyokkal, gyermekekkel a nap után! Vigyetek ajándékot az ottani népeknek, kérjetek menedéket a nagy szükségben. Békével menjetek és kérő szóval, meghallgatásra találtok bizonnyal. Mondjátok el a vészt, mely fenyeget minket, hogy ők is felkészüljenek. Az öregek, ifjak pedig harcoljanak. Paripára, a Hadak Urához fohászkodva, ÉGŐ ÁLDOZATOT mutassatok be!

Égjenek a mezők, égjen a fű, hogy ha az ellenség ideér, ne találjon életet az állatoknak, a kalászok pernyéje feketítse a földet. A tűz repessze a föld kérgét.

Az öregek és minden rendű harcos férfi komoran hajtották le fejüket. Ismerték a lángok harcát. Az égő áldozat fájdalmát.

Néztek a mezők felé, a ringó kalászokra és szomorún tekintettek a nyeregbeszálló

ifjakra, akik kezükben csóvával indultak a rónán az ellenség felé.

Estére a törzs szekerei megteltek a könnyes szemű asszonyokkal, a lovakon lehajtott fejű harcosok ültek,

és keleten vöröslött az ég alja.

Az esti szél pernye szagát görgette a lassan kiürülő tábor felé.