ÉGŐ ÁLDOZAT EGYKOR

2012/06/21. - írta: Emilke mesél

A füst egyenesen szállt a felhőtlen ég felé.

A füst egyenesen szállt a felhőtlen ég felé.

A Nap felszárította a reggeli párát, a felszálló gőzöket a növények szomjasan szívták magukba. Kele, a bölcs sámán figyelmesen nézte a kos beleit a földön, a darab húsok izzadtak a nyárson. A törzs öregjei ott kuporogtak a sámán mögött és nagyon aggódtak. A Nap felől jött legények mesélték, hogy arra vad törzsek készülődnek, mert vizeik igenst meglappadtak, csordáik bőgnek a szárazfüvű pusztán, és meleg homokot kavar a szél sátraik között. Az napveszejtő messzeségből jöttek pedig mesélték, hogy arra dúsan nől a fű a legelőkön, patakok bő, jó vízzel futnak és hűsítő lehet mártózni bennük, de a pásztornép hamar és jól bánik a fokossal. Mutatta is némely a fejét, bion úgy látszott

Kele sokat járt a pusztában. Ismerte a füvek növését, szelek járását, felhők útját és még soha nem hallott hangokon vonított a szálló füstre, de hatalmas vállaival szembefeszült a toporzékoló bikaborjúval is. Bölcs híre volt messze földön.

Bámulta a beleket. Orrát megcsapta a hús illata, a tűzbe csepegő zsír égett szaga. Tekintete szomorú volt, mikor felnézett, hangja komor fájdalommal csengett, ahogy megszólalt.

Rónáink vad csordák dúlják, sátrainkat dúlás fenyegeti! Vad ellen tör ránk, harcolni kell. Tereljétek nyájaink egybe, vonuljatok az asszonyokkal, gyermekekkel a nap után! Vigyetek ajándékot az ottani népeknek, kérjetek menedéket a nagy szükségben. Békével menjetek és kérő szóval, meghallgatásra találtok bizonnyal. Mondjátok el a vészt, mely fenyeget minket, hogy ők is felkészüljenek. Az öregek, ifjak pedig harcoljanak. Paripára, a Hadak Urához fohászkodva, ÉGŐ ÁLDOZATOT mutassatok be!

Égjenek a mezők, égjen a fű, hogy ha az ellenség ideér, ne találjon életet az állatoknak, a kalászok pernyéje feketítse a földet. A tűz repessze a föld kérgét.

Az öregek és minden rendű harcos férfi komoran hajtották le fejüket. Ismerték a lángok harcát. Az égő áldozat fájdalmát.

Néztek a mezők felé, a ringó kalászokra és szomorún tekintettek a nyeregbeszálló

ifjakra, akik kezükben csóvával indultak a rónán az ellenség felé.

Estére a törzs szekerei megteltek a könnyes szemű asszonyokkal, a lovakon lehajtott fejű harcosok ültek,

és keleten vöröslött az ég alja.

Az esti szél pernye szagát görgette a lassan kiürülő tábor felé.

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://shakespeare.blog.hu/api/trackback/id/tr618315922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12875 2012.06.21. 20:43:20

Az égő áldozat szép. Alig marad anyag utána, csak a szellem...

193225 2012.06.21. 20:48:14

Speciel Kutuzov járt az eszembe. Meg 1941-ben a búzaföldek.

238500 2012.06.21. 23:32:57

Sajnos, akkoriban nemcsak a búzaföldek égtek, hanem százezreket, milliókat hajtottak fegyvetelenül, hiányos felszereléssel a géppuskatűzbe. Hogy időt nyerjenek azoknak, akik a nagyüzemi acélöntés és fedettívű hegesztés technológiájának kidolgozásával lehetővé tették annyi harckocsi gyártását, amivel a tömeggyilkos vadállat a kurszki tankcsatában végül megállíthatóvá vált. Na, erre írj valami allegóriát, kedves Shakespeare :-(

60145 2012.06.22. 04:56:00

3. Shakespeare: Ott keleten nem értették az emberek, hogy miért akarják nyugati gazdag népek elvenni az ő nyomorúságukat...

58395 2012.06.22. 07:06:50

Aztán az "égő áldozat" tradícióvá lett, kissé átalakulva, mert mostanság már négy évente perzselik fel a hazát, de nem vonulnak a nap után... Vagy ha igen, akkor a nők meg a gyerekek maradnak....

193225 2012.06.22. 11:09:34

Most olvasom, hogy Zabfalván az éjszaka villám csapott egy mezőre, ahol az előtt vetették el a búzát, hogy a pályázaton a földet elnyerték volna. Waze, hogy a villámot nem számolták be a pályázatba. Most mit szóltok hozzá?

69910 2012.06.22. 12:39:10

Shakespeare, a pásztornép, mindig harcos nép voltak. Harcoltak a folyómenti legelőkért, s aszály esetén egymás ellen. Ezért voltak lovasnép. És ezt az életet megszokták. Őseink, Álmos népe is így éltek.S ez tetszett nekik. A kapa, kasza nem nekik való szerszám voltak. Snyílván Schmitt Mária is erre gondolt, amikor lustának minősítette a magyarokat, mert az ő schmittes ősei, bizony megfogták a kapát, sarlót és szorgalmasan ásták az ugart. Kukoricát, krumplit csak azért nem termeltek akkor, mert még nem volt "feltalálva" De azt is megszerették. Főleg a krumplit, mert az mindenhol megélt a sarkkör és a térítő között. De a magyarok, azok sohasem szerették meg a földhöz-kötöttséget. Főleg, ha az nem a saját földjük volt. Üdv: Százados.

69910 2012.06.22. 12:47:27

3 ra - Shakespeare, Aszondod Kutuzovra gondoltál? Ő nem keleten gyújtogatott, hanem nyugaton. "Napi" napnyugta felől jött. csak azt nem tudom, hogy mi a fenét keresett ott a zord Oroszföldön? Tizedannyiért, mint a hadjárata került, mehetett volna békésen medvékre vadászni. Más elvinnivaló onnan, nem volt. Még azt a nagyharangot sem vitte el, ami repedten ott van még mindig a Kreml előtt. pedig hűűű mennyi ágyút tudott volna önteni belőle. Százados.

193225 2012.06.22. 13:43:14

Hát mondtam én, hogy Napoleon ok nélkül van a viccházba?

193225 2012.06.22. 14:44:25

Zabfalván járva, "szőkék a mezők"...

193225 2012.06.22. 17:47:20

Az embernek egy vers is eszébe jut. --- --Ady Endre . A grófi szérűn -- Nyár-éjszakán a grófi szérün Reccsen a deszka-palánk S asztag-városban pirosan Mordul az égre a láng. - Éjféli hajnal, szörnyű fény ez, Nincs párja, napja, neve. Fut, reszket a riadt mezőn Az égő élet heve. - Koldus, rossz álmú zsellér ébred, Lompos, bús kutya csahol. Az egész táj vad fájdalom. S a gróf mulat valahol. - Szenes kalászok énekelnek Gonosz, csúfos éneket: „Korgó gyomrú magyar paraszt, Hát mi vagyok én neked?” „Mért fáj neked az égő élet? Nincs benne részed soha. Ne sírj, grófodnak lesz azért Leánya, pénze, bora.” - „Ne félj, a tél meg fog gyötörni, Mint máskor, hogyha akar. Élethez, szemhez nincs közöd, Grófi föld ez és magyar.” S mégis, amikor jön a reggel S pernyét fújnak a szelek, A grófi szérün ott zokog Egy egész koldus-sereg. - Siratják a semmit, a másét, - A gróf tán épp agarász - Érzik titkon, hogy az övék E bús élet s a kalász.
süti beállítások módosítása