Az eutanáziát nem fogadják el. Szép humanitárius szöveget tud Szócska Miklós is mondani bizonyára, miközben vigyorgó pofával üres papírlapokat darál és fizetésemelést ígér.
Eutanáziáról persze nincs is szó.
Ez már genocídium egyes társadalmi csoportok ellen, bizonyos betegségben szenvedők ellen.
Gyógyszerek árai emelkednek minden ellenőrizhető ok nélkül, eltűnnek egyes gyógyszerek, mint a daganatos betegek kezelésére szükséges szerek. A megfelelő, jóminőségű gyógyszer helyett kény és kedv szerint silányabbat adnak. Rokkantakat munkaképessé nyilvánítanak, ellátmányukat megvonják és a foglalkoztatásukról nem gondoskodna.
Ki ez a Szócska Miklós?
1960-ban született. 1989-ben (?) végzett az egyetemen. 1991-től jelenik meg állásban.
Az orvosi ténykedéséről egy szó sincs, mindenféle adminisztrátori állásokat töltött be.
Betöltött állásai alapján aligha tud beadni egy injekciót, vénás beadásról nem is szólva. :))
A magam részéről mindenesetre tiltakoznék, hogy ő kezeljen akár egy horzsolással is.
A googlen meg lehet nézni a részletesebb adatokat, ha valakit érdekel.
-
Azon eltöprengek, hogy kik azok a felülvizsgáló „orvosok”, akik a rokkantak, leszázalékoltak felülvizsgálatát és a számszerű, százalékos elbírálásokat végzik.
Nem is arra vagyok kíváncsi, hogy szakmailag minek alapján döntenek. Csak azt szeretném tudni, jártak már egy gyárban? Valaha voltak egy bányában a föld alatt? Hallották már a légkalapács kattogását és félmeztelenül, a bőrükön csorgó víz a szénfalból és a szemükbe folyó izzadtság, arcukon vastagon fekvő szénpor,... láttak már ilyet ? Megálltak egy pillanatra a kohó feltáruló ajtajánál bőrkötény és vastag bőr-faklumpa nélkül? Belenéztek a maszk mögül a fortyogó acélba?
„csak egy éjszakára” A fenét, csak 10 percre. Hallották már a gyereksírást félálomba és a motyogást;
Apa! Éhes vagyok!
Drága jó doktor urak! Nem félnek?
Ezek a törvényeknek nevezett okádékok kimerítik a GENOCIDIUM fogalmát.
-
Az utolsó pillanatban vagyunk! Ma a napon főnek az agyak. Vigyázat! Egy szikra, egy forró pillanat és Sámson rókái rohannak a vetésbe, pattognak a kalászok,
„reccsen a deszkapalánk,
s az asztagvárosban pirosan
mordul az égre a láng”
-
Vigyázzatok nagyurak!
Az első fagyhalott csikorgó hajnalon fénylő kaszával fog elindulni házaitok felé!
Az éhes gyomrok félelmes korgása fogja elnyomni utolsó hörgésteket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
193225 2012.07.05. 10:16:22
204112 2012.07.05. 10:43:16
13118 2012.07.05. 10:43:33
87563 2012.07.05. 11:15:33
193225 2012.07.05. 11:21:30
204112 2012.07.05. 11:45:11
87563 2012.07.05. 11:52:26
204112 2012.07.05. 11:55:19
193225 2012.07.05. 12:00:07
204112 2012.07.05. 12:08:20
204112 2012.07.05. 12:17:21
87563 2012.07.05. 12:18:21
193225 2012.07.05. 12:22:18
204112 2012.07.05. 12:23:09
204112 2012.07.05. 12:25:07
87563 2012.07.05. 12:31:18
204112 2012.07.05. 12:38:46
204112 2012.07.05. 12:44:34
87563 2012.07.05. 12:53:11
87563 2012.07.05. 12:57:52
204112 2012.07.05. 13:01:13
193225 2012.07.05. 13:06:46
193225 2012.07.05. 13:09:03
87563 2012.07.05. 13:10:19
87563 2012.07.05. 13:12:28
169889 2012.07.05. 13:26:51
87563 2012.07.05. 13:29:17
193225 2012.07.05. 15:04:24
193225 2012.07.05. 15:27:41
180524 2012.07.05. 17:56:30
204112 2012.07.05. 18:16:01
11273 2012.07.05. 18:37:59
180524 2012.07.05. 19:00:47
204112 2012.07.05. 19:53:48
Poncius Pilatus 2012.07.05. 20:47:34
193225 2012.07.05. 21:00:08
180524 2012.07.06. 06:52:03
193225 2012.07.06. 07:19:41
204112 2012.07.06. 07:48:15
193225 2012.07.06. 08:07:11