Ismerős kapirgálást érzett a talpánál. Ahogy odanyúlt, az ujjába kapaszkodó kezet érve elmosolyodott. Szervusz Vírusos, nevetett a tenyerén elhelyezkedett barátjára. Szervusz, morgott vissza kedvetlenül barátja és morogva helyezte magát kényelembe.Az Isten kíváncsian kérdezte, mi újság, mi van veled? Kedvetlen vagy. Valami bajod gondod van? Mondjad csak!

Megette a fene, mondta Vírusos. Nem jól csináltad ezt. Az ember az elején nem is tudja, hogy mit csináljon, aztán mire rájön, már nem tudja tenni. Fáj a hátam, a lábam, a derekam, a, …

Talán azt sorold, ami nem fáj, mosolygott az Isten. Én is pont így vagyok vele, de kinek panaszkodjak? Senki nem vesz komolyan.

Vírusos lemondóan legyintett. Én is így vagyok vele. Tudod, elméletben annyira törődnek velem. Aztán ha kell valami,.... Na megette a fene az egészet. Nem okolok én senkit, magamnak csináltam az egészet. Pont úgy, ahogy te !

Az Isten bólogatott, de kissé gyanakodva nézte Vírusost. A hangján érezte, hogy valami piszkálja barátját. Felemelkedett ültéből és tenyerén Vírusossal elindult a laboratórium felé. A falat megkopogtatta és elkiáltotta magát: Ferke!

Kávét szedett elő, csészéket. Luci Feri kis barna nádcukros porcelánedénnyel érkezett. Még az ajtó előtt elhessentette magáról a kissé csípős és poshadt kénkőszagot, hogy a laborba már jázminillattal lépjen be. Barátságosan üdvözölte Vírusost, mint régi ismerőst. Ültek az ablaknál, a messzi sötétség megelevenedett előttük. Látták a gomolygó ködöt, az alaktalanból felsejlő formákat, ősi sejtelmek érzete rémlett föl előttük. Mintha sikoltás, nyögés, csecsemősírás hallatszott volna, a ködben fények villantak,... Kortyolták a kávét. Milyen rég is volt érzékenyült el Ferke és az Isten Vírusossal együtt bólintott. Vírusos hátra dőlt, szemét lehunyva csendesen kérdezte: Nektek ki volt az anyátok?

Olyan csend lett, hogy a szomszéd galaxis szélén egy szúnyog légzése mint zúgó szél hangzott és az Isten, meg Ferke egyszerre kérdezték: Hogyan, ki az anyánk? Tanácstalanul néztek egymásra és hirtelen rádöbbentek, hogy nem is tudják. Felrémlett előttük Kronosz alakja, de az anyjuk képe nem jelent meg. Pedig hát Vírusos kérdése vitathatatlanul logikus volt, vagy annak tűnt, mert az élők mind anyától származnak. Ők pedig élők, tehát,... Töprengve néztek a barátjukra. Mintha szomorúság lengett volna felettük. Zavartan hallgattak, Ferke krákogott, felállt töltött magának és kezében pohárral kezdett mesélni.

Úgy volt, hogy nem is emlékszem, csak már arra, hogy bármit csináltam, mindenki azt mondta, ejnye Ferke, bezzeg az angyalkák. Soha nem láttam egyetlen angyalkát sem, de talán vannak, sőt biztos. Bezzeg Angyalkák. Ugye Isten? És az Isten helyeslően bólogatott. Olyanok talán, mint a bezzeg a kis Krampuszok. Kell hogy legyenek. Mosolygott.

Az Isten sem emlékezett. Csak Kronoszt tudta emlékezetébe idézni, akinek a hátát látta mindig és Zeus barátjára, akivel együtt játszadoztak egy időben és szinte testvéri szeretet fűzte egybe őket. De az anyja? Arra nem emlékezett. Összenéztek Ferkével, egyszerre fordultak Vírusos felé és egyszerre kérdezték: Te tudsz valamit? Vírusos bólogatott, és lassan kezdett mesélni.