A VÁROS ÉLNI KEZD

Az öreg három napig vadászott és halászott.

Az öreg három napig vadászott és halászott.

A fagyban felakasztott fókaszalonnák éa keményre fagyott húsok mellé a halakat Kupacka felfűzte és a füzérek lógtak a szalonnák mellett. A kutyáknak a porciójuk meg volt határozva, hosszú ideig elegendő készlet volt fölhalmozva. Az eszkimó a termetes asszonysággal is elintézett mindent.

Aztán egy reggel befogta a kutyák egy részét, orrát Kupacka orrához dörzsölte és a szán végére lépve csettintett a kutyáknak. Megfeszültek a szíjjak, a vezérkutya vakkantására elindult a fogat.

Kupacka állt, fogta az orrát, és kezdte homályosan látni az öreg hátát, pedig sütött a nap és még nem is volt a szán messze. Aztán elhagyta az utca végét és egyre kisebb lett, majd eltűnt a fehérből szürkére váltó messzeségben.

Az öreg prémes sapkája alól vidáman figyelte a tájat. Örült a tág mezőnek, a hó szikrázó fénye ellen újmódi színes szemüveg védte a szemét, beszívta a friss levegőt, alig volt 20 fok alatt a hőmérő, bár voltak, akiknek ez hideg volt, de az eszkimó csak nevette a nyápicokat. Pár óra után megállította a szánt. Megvizsgálta a kutyák lábait, beletúrt bundájukba és mindegyiknek adott egy falatot a zsebéből. Visszanézett és már a látóhatár alján eltűnt a város. Jókedvűen folytatta az útját.

Szerencséje volt, az időjárás kedvezően alakult. A hó keményre átfagyott bírta a szánt. Gondosan ápolta a kutyák lábait és mindig tartalékolt néhány állatot, nehogy egy is túlfáradjon. Ez volt az egyik titka a gyors haladásának. A partvonallal nagyjából párhuzamosan haladt. Néhány dombvonulat ismerősként üdvözölte tájékozódása ösztönös is volt felismert néhány pontot a tájon. Már több mint egy hete futott a szán. Az első napok végén elég nehéznek érezte a lábait, aztán elmúlt. Csak a jókedve maradt töretlen, sőt növekedett, ahogy közeledett a célhoz.

Már rég mögötte maradtak ritka nyomok a hóban, szaporodtak a sziklák. Itt fönn nem jártak a vadászok messze esett az igluktól. Az állatok is tudták ezt és biztonságosan mozogtak. Az öreg egy egy állat elejtését észre sem vették.

Másnak délelőtt a mezőn egy ismerős szikla emelkedett. Az öreg felnézett, kicsit ordított az irányon, megnoszogatta a kutyákat, estére már a barlangban akart pihenni. Az vezérkutya beleszimatolt a levegőbe, vakkantott és belefeküdt a hámba. Szemből ismerős szagokat hozott a szél.

*

Kupacka visszament a szobába. Nem tudta mihez kezdjen, kiment az állatokhoz, azok körülszimatolták, elkapkodták a feléjük dobott falatkákat és félrehajtott fejjel csóválták várakozóan a farkukat.

A csomagokból régebbi őröket szedett elő. A városban olyan anyagokat kapott, amelyekkel a bőröket bekenve, egy idő után le lehetett kaparni a rajta maradt kemény hártyákat és puha selymes tapintása lett minden darabnak. Kenegetett, kapargatott és máris türelmetlenkedett. Naponta elsétált az épülő házhoz. A kisember által valahogy csak elterjedt, hogy Kupacka nagyjából a falu utcáit meg tudná venni. De ez a településen nem jelentett semmit, mert ott a dolgoknak más volt az értékük, mint a „normál” emberek világában. Arrafelé annak volt értéke, hogy Kupacka zsebébe, ha gyerekkel találkozott, legtöbbször akadt valami kissé ragacsos, szőrrel,ezzel azzal borított valami, amit a gyerekek szerettek. A szőröket ügyesen kiköpködték és nagyokat evettek.

A kisember is megjelent a ház körül és intézkedett, ahogy az öreg mondta neki.

Kupacka járt a sámánokhoz. Vigyorogva mutogatta a fogait, kapott két üveget a szemei elé és a kissé homályos vonalak kiélesedtek. Eljárt a fodrászhoz. Haja új fényt, puhaságot kapott, arcán a ráncok kissé kisimultak, lábai estére nem dagadtak meg, a fáradtság is enyhült és kapott rendesen levegőt. Picike üvegecskében kapott a fodrásztól egy folyadékot. Csak egy cseppet kellett az arcán eldörzsölni, s olyan illatos lett a bőre, hogy gondolta ilyenféle hal bizonyára nincs. A konyhában csak álmélkodott, az ételeket meg kellett tanulni, de örömmel csinálta. Egész ínyenc lett, boldogan nyalogatta szájszélét és nem talált olyat, ami nem ízlett neki.

A kisember napja felragyogott. Napokat körmölt, számolt, levelet küldött oda, ahonnan a hajót várta. Megrendelt dolgokat, közben minden pénzén megvette az emberektől bőreiket és várta a választ, meg a jóidőt, hogy megérkezzen a hajó az árukkal. A szekrényében lapuló sárga rögök és színes kövek biztonságot adott neki, ogy árura tudja váltani az eddig szunnyadó értékeket. Tudta, hogy mire van szükségük az embereknek, tudta, hogy pénzük van, az ő pénze van náluk, de vissza fog áramolni az ő fiókjába azokért a dolgokért, amit rendelt, amire az embereknek a jobb élethez szükségük van. Nem volt rossz ember, de ha halat kellet volna fogni, alighanem éhen halt volna . Láthatatlanul megpezsdült a település. Az emberek az útra szórták a havat, a házak mellett könnyebb volt járni, a szánok csúsztak az úton. Az asszonyok színes szalagokkal akarták megkötni a bőröket, esténként szurkálták a bőr szélét, alakjukhoz igazították. Nappal a sámánházban növekedett a forgalom és az igény a fognövesztésre. A fodrász alig győzte kenegetni a hajakat és a halszag némelykor már alig volt érezhető. A kisembernek ugyan fogalma sem volt prosperitásról és egyéb közgazdasági fogalomról, csak jó érzékkel vette észre, hogy másként is lehet élni.