Barnard tudta, hogy a páciens meghal. Neki azt kellett bizonyítani, hogy a műtét sikerülhet, bár a páciens meghal, mert a fennálló komplikációkkal nem gyógyulhat meg. Neki minden perc, mellyel Washkansky túléli a műtétet, egy lépés a halhatatlansága, ha a műtétet nem éli túl, végzetes bukás. Nézték egymást a kórteremben, a páciens kérdezte:
”Végzett már ilyen műtétet professor úr?”
Nem, de a kutyák,...
A páciens csak ujjaival intett mosolyogva, ah, a kutyák!
Türelmetlenül vártak. A baleseti híreket ! A páciens tudta, neki kevés az ideje. És az Isten, a Végzet Sors, Szerencse rábólintottak a randevúra.
Egy autó, egy fiatal nő és a végtelen térben, végtelen időben egy pontban találkoztak.
Denise Darwal a harmadik főszereplő epizódnyi szerepével ugyancsak az első és talán legfontosabb személye lett a történetnek..
Minden készen állt az első szívátültetésre. Az egyik főszereplő és az összes mellékszereplők várták a darab kezdetét, csak a a másik főhősre vártak. Ő is megérkezett. A történet színpadára meztelen testtel, fényes vértű lélekkel lépett.
Washkansky 18 nappal élte túl a műtétet, bizonyítva, hogy az út járható.
A második felvonás szereplői már csak az ügyelő intésére vártak.
Philip Blaiberg. Fogász Kapstadtból
A Jüdischen Friedhof Pinelands 1967 dec 23-án befogadta az első embert, aki egy másik szívével tért meg az Örökkévalóhoz. „Das große Herz, dessen rhytmischer Schlag durch die ganze Welt gehört wurde, ist nun verstummt.” /Rabbiner Abrahams /
(A nagy szív, melynek dobbanását az egész világ hallotta, most elnémult.)
(A nagy szív, melynek ritmusos dobbanása az egész világhoz tartozott, elnémult.)
/A fordításból lehet válogatni./
Amint Blaiberg december 3-án, párnákra feltámasztva, elkékült ajakkal, ziláló mellkassal kapkodott levegő után és a rádióban hallva Washkansky műtétjéről, szinte mámorosa, abba n em hagyva, csak a szívátültetésről beszélt. 16-án kellett volna a kórházba menni, de az állapota annyira romlott, hogy 14-én sürgősséggel szállították. Felesége Eileen a háziorvossal , Dr.Kohnnal beszélt, aki végül is kijelentette, valóban, Blaibergen csak egy szívátültetés segíthet.
Barnard a kórházban felkereste a beteget, a beleegyezését kérni a műtéthez, a beteg csak annyit tudott lihegni: >Je schneller, desto besser...minél előbb, annál jobb.
Mint egy főrendező, hogy minden a legjobban menjen,...
Január elseje a Dél-Afrikai Unió színesbőrű lakosságának egy különleges ünnepe. A tengerparton pikniket tartanak, az új évet mulatsággal köszöntve.
A 24 éves néger szövőmunkás, Clive Haupt, feleségével Dorothyval és anyjával, Muriel Hauptal a tengerpartra érkeztek.9 óra elmúlt, a piknik kosarakat lerakták, mikor Clive összeesett és elvesztette eszméletét. A Viktória Hospital orvosa, Dr. Basil Sacks massziv agyvérzést állapított meg. Lélegeztették és a telefon a Groote Schuur Hospitalban Dr. Venter vette az értesítést, hogy valószínűleg egy szívdonor …
Blaiberg haldoklott. Már étséges volt, hogy eljutott-e tudatáig, mikor a műtétre előkészítették. Kísérteties volt a hasonlóság Washkansky állapotához.
Az újságírók,rádiosok csak az élénk mozgásra figyeltek fel, a szirénázó mentőautóra és a becsukódott műtőajtóra, ahová csak a fehérköpenyes félistennők és félistenek Az Istennel kézen fogva léphettek csak be, magukkal víve a beteget. Január 2 volt, 1968 éve az Úrnak, a teremtés, az Ő-való 5729. évében rábólintott és elkezdte Barnard a műtétet.
-
Délután 3 órakkor a műtét véget ért.
-
Az új szív, az első elektromos impulzusra összerándult, elernyedt és ritmikusan lüktetni kezdett.
-
A többi játék.
-
Philip Blaiberg 1969 augusztus 17-én halt halt meg. Májelégtelenségben.
Ma évente több ezer műtétet végeznek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
283390 2012.09.10. 21:38:47
16940 2012.09.11. 02:27:04
15524 2012.09.11. 06:42:27
179584 2012.09.11. 08:16:38
14742 2012.09.11. 10:24:35
193225 2012.09.11. 12:24:08
193225 2012.09.11. 12:36:22
193225 2012.09.11. 12:42:16
14742 2012.09.11. 13:01:14
193225 2012.09.11. 13:23:25
CsipkeRózsa 2016.06.14. 15:04:25
Már kétséges volt,