Az opera páholyában hetek óta idegenek ültek az előadás kezdete előtt jóval. Meglepetést keltett, hogy most sötéten ásított, mintha ébresztőre várna. Alig volt 10 perc a kezdésig, mikor világosság támadt, a jegyszedőnő végigpillantotta, hogy minden rendben legyen, mikor a háttérből egy óriás tűnt elő. Körülnézett, majd visszalépett, valakinek a karját nyújtotta és a bennfentes társaság szinte felszisszent. Megjelent az „Asszony”. Világoslila, lábközepet gondolatnyival meghaladó, dúsan rakott szoknyája, galambszürke, fodros blúza, felette a kis taftmellénykével, nyakában vékony ezüstláncon szikrázó zöld kővel, hajának dús sátora félkontyba tűzve olyan volt a világosszürke egysoros, halványlila inges, fehér csokornyakkendős óriás mellett, mint pompás rózsaszál fehér karóra támaszkodva. A hölgyek kissé bosszúsan harapták össze ajkukat, az urak megnyalták szájszélüket.

Helyet foglaltak, az asszony diadalmas mosollyal bólintott az ismerősök felé, de kétségkívül a hatalmas termetű férfi bozontos, dús-engedetlen hajával jelentette a legnagyobb kérdőjelet.

Az opera csillárfényei elhalványultak, a vasfüggöny felgördült és a vörös bársonyra eső fényben felcsendült a forró dallam:

Szárnyalt, zengett, csengett a vad férfihang, feszültek a női keblek felett a blúzok gombjai és felgördülő függöny mögül a kiáramló fényben látták, hogy a mancsban az asszony fekete csipkekesztyűs keze boldog remegéssel ül, az arca úgy ragyog, ahogy még soha nem látták. A férfiak is odanéztek és a férjre gondolva csendesen , kárörvendően mormolták: A MARHA!

A szünetben az óriás egy pillanatra kiment, az asszony hátradőlt a széken, fürdött a kíváncsi, irigy pillantásokban. A jegyszedőnő egy tálcán gőzölgő kávét, gyöngyöző vizet hozott, az óriás úgy nyújtott az asszony felé, hogy a nők hallhatóan beleszisszentek. Csak rájuk kellett nézni, nem volt mit kérdezni.

A nők arra gondoltak, micsoda férfi, a férfiak, micsoda nő! A nők már alig várták, hogy hazaérjenek és felhívják telefonon az ismerősöket, ki lehet a férfi, felhívni a varrónőt, hogy az a ruha,....

Az előadás végén az asszony könnyű köpenyébe bújt, karján két szál fehér és egy sötéten égő rózsával, másik karját a medvébe fűzve indult ringóléptekkel az irigykedő férfiak pillantásaitól kísérve.