..Péntek este telefonált az ügyeletre. A medve csak akkor tudott jönni, ha az ügyeleti naplóban szerepelt a hívás.

Mire a férfi megérkezett, terített asztallal várta. Még friss, meleg szegedi cipó, prágai sonka szeletelve és zöldpaprika, hideg tej. Tudta, hogy gyerekkorában házikenyeret, szalonnát, zöldpaprikát és friss tejet reggelizett, hétvégéken kapott egy darab lépes mézet, aztán mezítláb nyargalt a tanya mögötti gyümölcsösbe. Tavasztól, a cseresznyével kezdett és a birsalmával fejezte be ősszel a fára mászást. A korai dérrel a lasponya fanyar íze húzta össze a száját. Ahogy a medve mesélt, Júlia jóízűen kacagott.

Evés közben a férfi a szegedi cipóra vajkenés közben csak olyan mellékesen, nagyon fontosan mondta, hogy hétvégére hazautazhatnának hozzájuk. Júlia szíve nagyot dobbant. Nagyot nyelt és bólintott: Igen és a hangja fátyolosan mély volt.

Másnap két óra előtt a pályaudvaron álltak. A medve keze tele apró csomagokkal, édességboltos zacskóval, színes papírba csomagolt dobozzal, a közértben vett fűszerféleség és jókora friss hús, mindenféle, ami faluhelyen hiánynak számított. Párnáson utaztak, most így hívták az I. osztályt. Mikor a vonatról leszálltak, kifelé menve az állomásról a férfiak megemelték kalapjukat, asszonyok versengve köszöntek, de a medvét nem lehetett megelőzni. Aztán egy szekérről zsíroskalapú, a nadrágból kilógó ingű legény rikkantotta: Bandóka! És a medve fülig érő szájjal kiáltott vissza Karika! Haza? Hát hova? Na, ülj fel, majd leteszlek! A medve Júlia felé intett, de Karika csak mutatta, hely van. A medve bemutatta Karikát, a faágakról való barátját Júliának. Az asszony örömmel nyugtázta a „Bandókára” vetett elismerő pillantást.

A szekérről Karika bicikliket rakott le, vagy tízet. A vonattal jöttek megkapták a drót diezeleket és pillanatokkal később már a kövesúton kerekeztek hazafelé.

Júlia felmászott a szekérre, felrakták a csomagokat. Bandóka megsimogatta a lovakat, azok ínyüket felhúzva vigyorogtak, Szőrük ragyogott, bőrük meg-meg remegett, vagy a farkuk suhintásával hajtották el a legyeket. Bandóka Karika mellé ült a bakra, a szár Karika kezében nem is látszott mozdulni, a két ló egy csettintésre indult. A kanyarodó kocsi kereke csikorgott a lőcsön, a patkók kopogtak a kövön. A nyárfasor végén látszott a kövesút vége, a poros csík mellett zölden futott az árokpart, aztán az is poros lett és már az árok is elunta az út mellett szaladást és elfeküdt a homokon. Karika Bandóka kezébe nyomta a szárat, hátrafordult és csak annyit mondott: Most aztán tessen kapaszkodni kisnagysád és imádkozzunk A lovak először csak ügetésre fogták. Felkapták a fejüket, egy pillantást vetettek hátra, majdnem nyerítve nyikkantak és jókedvűen nyújtották a lépést. Sörényük lobogott, farkuk elnyúlva úszott utánuk és patájuk egyszerre dobbant a porban repülő szekér előtt. Bandóka két kézzel fogta a szárat, állva a platón és a szekér ijesztően zörgött, csattogott, nyikorgott, Júlia alig kapott levegőt, csak a két férfi egymásra vetett vigyorgása nyugtatta némiképp. A két ló bőre kissé megsötétedett, a medve alig hallhatóan sziszegett, csendesült a futás, lassú kocogásba fordult. A két ló vidáman felnyerített.

Az út mellett a zöld bokrok, fák között egy porta látszott. A bokrok alján aprójószág nyüzsgött, kutya lapult az árnyékban, egy fa mellett macska próbálgatta körmeit.

Két bokor között egy kis pad volt. A medve leült, Júlia állt a pad előtt, a fekvő kutyát nézte és a férfit. Az a zsebébe nyúlt, a levéltárcájából egy fényképet vett elő és szólt az asszonynak. Júlia, kérem, nézze csak és nyújtotta a képet. Az asszony elvette, ránézett, egy két év körüli gyerek ült egy pokrócon a füvön, egy tyúk félrehajtott fejjel nézett rá. . Kérdőn pillantott a férfira. Az én kis árvám, mondta medve súlyosan, szomorún-

Júlia felnézett, csendesen kérdezte: És ő vár?

A medve bólintott. Akkor siessünk, mondta Júlia és felkapta a csomagokat, elindult. A képet a blúza zsebébe tette és szaporán lépkedett, csak a válla felett szólt hátra. Miért nem szólt már?

Mert azt hittem, hogy nyögte ki a férfi,... és boldogan elvigyorodott, mikor az asszony hangját hallotta: Nem medve, egy nagy majom.

A ház felé futtában csak a szemben álló kutya állította meg.