Otthon a tűzhely hűvös és repedt,
hideg fazékban készül az ebéd:
a csarnok nyirkos kövéről szedett
kis káposztalevél és hulladék.
Az asszony szédül, szidja gyerekét
s a szomszédné a gangon kiabál,
hogy tőlünk sosem kapja vissza már
az ujjnyi kevés lámpaolajat.
Tél lesz, ragyog a fagy s az éhhalál.

A Múzeum kávéház asztalainál egyetemisták ették az ebédjüket. Az asztaloknál a fiatalok beszélgettek, lányok engedték el testük feszességét, fiúk nyújtóztatták izmaik és az ajtón három, már a professor kort is felülről verő férfi lépett be. Egy éppen ürülő asztalnál ültek le, érdeklődve tekintgettek körül. Láthatóan nem étkezési jeggyel jöttek, a pincér étlapot tett eléjük, felvette a rendelést és elment. A zsibongásban észre sem vették őket.

Az egyik férfi felállt. Néhány lépést tett egy asztalig, ahol egy lány ült három fiatalemberrel. Megállt a lány háta mögött, alig hallhatóan a torkát kösörülte és hangosan szólt.

….” Megvallattak, hogy vérzett a húsunk,

…... Elvtársunk, ki még sétálsz, mint a fény,

….. gondolj reánk,”

A kisöreg hangja áradt a teremben. Elült a zsivaj, csodálkozó tekintetek fordultak a szék mögött álló ember felé, a lány visszafordult, felnézett a ráncos arcra, belé döbbent, jóságos ég! Ez az ember TUDJA, mit mond.

….. „a sarló villan, sújt a kalapács

…... s börtönről, gyárról lehull a lakat.

…..............................................

…....Testvér, segitsd a lebukottakat.

Olyan csend volt, hogy a légyzümmögés, mint repülőgép zaja hangzott az ablak felől. Egy hang valahonnan a fiatalok közül felcsendült:

…..

https://www.youtube.com/watch?v=_sp0hM6Y2b8

Az elhaló dal után kitört a zaj. Fiatalok ugráltak fel székeiről, fogták körül az öregeket, kérdeztek, beszéltek. Néhány lány a szemét törölgette.