..mert nem békélhetsz,.....

Tájékozódás ügyén jártam az Amerikai úti Mazsihisz Szeretetkórházban Budapesten. Annyian elmondták, hogy szép, hogy jó, hogy nagyszerű,...

Engedjétek meg, hogy ünneprontó legyek. Tényleg csak impressziókat vázolhatok, hiszen alig láttam valamit, alig tudok valamit és nem is tudom, hogy miért pofázok. Csak egy mondatot hallottam, csak egy pillantást kaptam el a semmiből,...

Mégis. Aki vezetett, miközben néhány szóval mutatta az épületet, azt mondta, itt sok holokauszt túlélő van.

És egy szobába benézve, egy asszony feküdt az ágyon.

Ráncos, sovány arca, az egész feje, egyenesen, szinte „szabályosan „ volt a párnán. Két csillogó pont mozdulatlanul meredt előre, valahová a végtelen messzeségbe. Oly üresen, oly hidegen, hogy beleborzongtam a hőségben.

A költő szava zuhant rám és majdnem felordítottam.

„Te, aki ott voltál, soha nem felejted”

Igen. Az emlékezés. 67 év után a szó keményen csattan: Achtung! És a 20 év körüli nők, akiknek testét egy szép világban puha kelmék takarják, ott állnak rongyaik szakadt magamutogató nyomorúságukban, már ahhoz is fásultan, hogy törődött testüket eltakarják. Nők, akiknek fülébe kedves, becéző szavakat kellene sugdosni, a hangszóró üvöltő recsegését hallják,...

Nők, akiket ölelni kellene, simogatni, bottal ütik őket, korbáccsal és terelik a „fürdőbe”, hajuk fátylát halomba vágják, kopasz fejük lehajlik és szemükből pereg a könny.

„Oly tiszták a gonosz álmok,

Melyek ma is, mint minden éjjel ,

Kísértve visszatérnek,...”

És a törött test az ágyon oly mozdulatlan a takaró alatt, mint a deszkapriccsen, mint a láger szűk fekhelyén.

„Te, aki ott látva megvakultál,”....

És a két csillogó pont a végtelenbe tapad. Egy kérdőjel, de még az sem. Csak ég, mint az örök menóra, rebbenéstelen lánggal.

„Te, amíg csak élsz-nem szabadulhatsz:

Örökké lágerlakó maradsz,

Kinek álmában éjjel ott vonulnak”.....

Te, akinek éjjeli álmában nem az ölelés, a csók, de egy darab kenyér, az ütés elkerülése, egy kis meleg a didergető szélben,...

„Most csak állsz és megdöbbenve nézed,

Hogy millió áldozat semmivé lesz,....

…..................................................

Hogy lelkedben sohase legyen béke.”

Nem megy, nem tudom megírni.

Csak az öklöm emelem az égre, felüvöltenék, aztán lehajtom a fejem.

…...TACE ET I ….