TEA. Vázlat/részlet

2011/10/25. - írta: Emilke mesél

.......A félhomályban a gőz alig látszott.

.......A félhomályban a gőz alig látszott.

A parázs felett az ezüstös kannában a víz néha halkan megbuggyant.

A csészéből felszálló illatok virágok, levelek, az egész völgy illata gomolygott. Nevenincs vidékek halk szellőjének zenéjét, legelésző nyájak hullámos mozgását, lányok énekét, legények kiáltását és gyerekek nevetését keverte a gőz. Már öregedőnél öregebb ember ült a kis asztalka mellett. A lakk csillogásán nézte az illatos ködben táncoló alakokat. Asszonyok árnyai libbentek, mintha selyem suhogna, a hangokat hallotta. Kezébe fogta a kis csészét, kortyolt. Jólesőn melegítette belsejét a forró ital.

Nézte a mellette ülő lányt. Félig hunyt szemmel élvezte az illatos folyadékot. Szinte csak lehelte a szavakat, ahogy furcsállotta, hogy teát iszik, pedig valamikor egy egy olcsó konyak, kotyvalék pálinka jutott, úgy könnyebb volt elviselni a didergést az útszélen, a megaláztatást, az undort.

Először szólalt meg a lány a régi időről. Fájdalom, félelem volt az arcán, majd egy kis mosoly, megnyalta a szájszélét, finom ez a tea, csengett a hangja.

Kint a szél dúdolt az ágak között, néhány esőcseppet vert az ablakra, aztán a felhőkkel kezdett játszani és szaggatta, hajtotta a tépett fecniket.

A férfi hallgatott, csak valamit dünnyögött, érthetetlenül. Mit is mondjon a lánynak? Örült, hogy itt van, de nem tudta meddig. Évtizedek és elképzelhetetlen történések voltak közöttük. A lány előtt volt az élet, a férfinak a háta mögött.

Amikor az öreg nekiállt írni valamit, a lány bátortalanul pislogott, mögötte állva belenézett a szövegbe, olvasta. Aztán csodálkozva kérdezte, jé, ez így volt? Olyan, mint egy mese és hitetlenkedve nézte az öreget.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://shakespeare.blog.hu/api/trackback/id/tr848315568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

60145 2011.10.26. 06:38:23

Joli. Öröm, derű.

205707 2011.10.26. 07:14:21

Emil és a detektívek (líraizálva). Végül is lehettél volna...

11715 2011.10.26. 07:23:31

nem is shakespeare, sokkal inkább andersen...

210560 2011.10.26. 08:03:40

Tetszett :))

179584 2011.10.26. 09:25:02

Nekem is tetszett!

193225 2011.10.26. 14:29:16

másra gondoltam. :)))

58395 2011.10.27. 13:19:50

Hiszen a fiatalnak minden mese, ami előtte volt.... Emilke honnan benned az a képesség, hogy így vissza tudsz adni egy hangulatot? Már azt hittem én teázom...:-)))
süti beállítások módosítása