…..Az öreg eszkimó eljárt vadászni. Kupacka elleste a húsok sütésének módját, talált füveket, leveleket, bedörzsölte a húsokba és a jó illatok ízei átkerültek a sültekbe. Ráncos pofácskája kikerekedett, tagjain a bőr alatt kis zsírpárnák alakultak. Az öregember is végezte a dolgát, az elejtett vadakról lefejtette a bőrt. Hozott egy fehér hónyulat, a puha szőrt Kupacka nyakába kanyarította és nevetett, mikor az öregasszony az arcát a szőrbe temette.

…..Rájöttek, hogy a meleg tóban való ücsörgés kiszívja tagjaikból a fájást és csaknem minden nap jártak fürödni. A halszag kiment bőrükből és a piszok alól egy új szín került elő.

…..A kutyák kezdtek elkanászkodni. Lustán heverésztek a napon és csak a fejüket emelték, ha hívták őket. Az eszkimó egy nap összeterelt és felszerszámozta a társaságot. Két szukát kénytelen volt kihagyni, mert a hasuk nem fért a szerszámba. Aztán a bárkaszán elé akasztotta a fogatot és a vízparton hajtotta. Az állatok könnyedén húzták az üres ladikot és amikor megálltak, leülve várták a falatjaikat.

””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””

…....Kupacka gyakorta elfáradt, le kellett ülnie. Az öreg eszkimó fel-fel pillantva a nehezen mozgó öregasszonyra egyszer csak megkérdezte, valami baj van? Az öregasszony először nem is értette a kérdést, csak látva, hogy az eszkimó nézi, ahogy ül, felelt. Nem, semmi, semmi. Ahogy felállt, megtántorodott és eldőlt. Csak arra tért eszmélt, hogy fekszik a bőrök között a melegben és az eszkimó füveket kever a forró vízbe, és inni kínálja.

Kortyolgatta a meleg italt, magához tért, csak nagyon gyengének érezte magát. Az öreg eszkimó elgondolkodva bámulta, kicsit tehetetlenül téblábolt a barlangba. A bejáratot takaró bőröket félrehajtotta, friss levegő áramlott a sziklák között, fellobogtak a lángok, a füst felszökött a magasba.

…..Az asszony kívánta a folyadékot, az eszkimó készített neki. Melléült a bőrökre, mikor adta a italt, megsimogatta a fejét. Az öregasszony megfogta a kezét, arcához húzta és csendes, felfénylő szemmel mondta: Jó betegnek lenni. Az öreg eszkimó krákogott.

…..A füves italok jót tettek. Két nap múlva újra elég erősnek érezte magát. Kisétált a napra, kis gallyat szedett. Élelemmel bőségesen el voltak látva, halak, húsdarabok lógtak a füstön, fókaháj sajátos ízt kapott az aromás ágak füstjén. Több Holdra elég élelem gyűlt össze. Némely fának a bogyói, gyümölcsei is ízesítették a z élelmüket. Csak az egyre gyakoribb fáradtság lepte meg őket, de nem panaszkodtak egymásnak.

…..Az öreg eszkimó egy nap csak annyit mondott, hogy elmegy körülnézni, majd jön, nem kell aggódni. Azért az öregasszony csak nagyon szorongva nézett után, mikor eltűnt a tavacskák mögött. Két napig csak heverészett a bőrök alatt, alul vastagon volt az illatos fű. Etette a kutyákat. Azok, megérezvén a vajszívet, állandóan a lába körül szaladgáltak és farkcsóválva, szájuk szélét nyalva néztek rá esdeklő pillantással. Persze, az öregasszony is eszkimó volt. Pontosan tudta, hogy mennyi kell egy kutyának és nevetve hessegette el a falkát. Fogta a hálót, sétált a patak szélén, fogott néhány friss halat, nyaláb száraz gallyat szedegetett a tűzre. Nézte a felhőket. Néha vastag hópelyhek hulltak fentről, de furcsa módon, a sziklák között nem maradt meg, a talaj sáros lett, de jég nem volt sehol. A kis tavacska a hűvös napokon jobban gőzölgött, de a vize mindig meleg volt. Az aljáról szabályos időközönként egy böffenés hallatszott és a víz közepén könyöknyit emelkedő hegyecske támadt, mely csörögve hullt vissza, körbe fodrozva a tükröt. A sziklák között több barlangot is talált, benézett, de egyedül nem merészkedett beljebb.

…..Az öreg eszkimó már több napja is elment, hogy a bal kezén az ujjakat hajlította. Teljesen hiába mondta neki az eszkimó, hogy ne aggódjon, mert ő csak aggódott. Persze egész másként, mint Rómában mama Lucia a via Augusztán, vagy madame Rouge a rue de Sonnen, de aggódott. Hasonlóan, mint Lena az Amur partján, mikor Aljósa vadászni indult az erdőkbe.

…..Üldögélt a napon, hátát a sziklának támasztva, szunyókált is egy kicsit. A kutyák hangos, örömteli ugatására kapta fel a fejét, csak azt látta, hogy az egész falka vadul rohan és eltűnik a bokrok között. Felállt és majdnem ő is szaladni kezdett, de térdei figyelmeztették, meg hát ugye, mégis. Azért a szemei fényleni kezdtek, szájszélei is a fülek felé indultak. Örömmel látta az eszkimót feltűnni a bokrok között. Egész nemzetközi mozdulattal igazította meg a bőrruháját, csuklyáját hátra eresztette, haját, fejét hagyta, hogy süsse a nap. Csak állt a barlang előtt, kezei lógtak, fejét lehajtva várt és csak akkor nézett fel, mikor meghallotta az eszkimó hangját és az árnyéka rávetődött. Felemelt fejjel mondott valamit, de csak ők értették, mert eszkimóul volt.