.................A szél fogócskázott a fellegekkel.

.................A szél fogócskázott a fellegekkel.

….. Egy roskatag, öregember ment az utca közepén, dédunokája fogta egyik kezét, unokája karolt bele és vezette óvatosan. Kezében botja, rátámaszkodva és a segítő karba kapaszkodva lépkedett, lassan, vigyázva.

…..Mögötte hármas sorokban kilenc ember. Volt olyan hármas sor, ahol két férfi között egy asszony lépkedett, megint hármas sor, ahol az egyik szélen javakorabeli férfi, másik szélén süldő leány lépkedett. És volt sor, melyben a három lépkedő mindegyike karon ülő gyermeket vitt és egy fekete szallagot.

Léptek. Lassan, egyszerre. Némán, csak lépteik csosszantak az aszfalton. Itt ott köhögésük hallatszott, ziháló légzésük és az utca csöndbe bámulta a lépéseket.

….. A különös menet elérte az emlékmű vonalát. A roskatag öreg felemelt a fejét, rekedten, de érthetően szólt. Szakasz ! Jobbra Tis te-legj ! Kikarolt az unokájából, elengedte a dédunoka kezét. Ősz fejét felemelte és csosszanó talpát az aszfaltra vágta.

….. és a 27 ember mögötte lépteivel megremegtette a várost.

….. A szél elzavarta fellegeket, a Nap széles mosolya megcsillant az emlékmű géppisztolyos alakján.

….. Elvonultak. Az utca üvöltése megremegtette a dunaparti palota ablakait,

elsápadtak az ablakok mögött.

….. Egyszerű, április eleji nap volt.