Ilonka néni, kézcsókom! Tetszik még emlékezni? Aha, látom, mosolyog Ilonka néni, pedig 77 éve volt. Igen. Az a kis gazfickó, első elemista gyerek, mikor elosztották a két tanítónő között a gyerekeket, akkor tiltakozott. Nem akart Ilonka néni osztályába járni és amikor kérdezték, hogy miért, az a büdös kölyök azt mondta, hogy mert Ilonka néni nem olyan szép, mint a másik tanítónéni. És akkor Ilonka néni lélegzete egy pillanatra elakadt. Igen, talán felrémlett előtte a reggeli tükörkép a szobában, szögletes arca, kócos feje, sovány vállán a combközépig érő kombiné pántja, a sótartók vállain, látta az igazgató elfojtott röhögését, a másik osztály tanítónőjének telt, gömbölyded alakját, igen. Nem szólt, csak az arca kicsit keményebb lett, de senki nem vette észre. A fiúcska néhány napig a másik osztályba kezdte az iskolát, aztán csak Ilonka néni keze alá került. És a fiúcska alig néhány hét után az iskolai ünnepségen verset szavalt, hogy is? Azt, hogy,... „már szedték sátorfáikat Ungvár utcáin a csehek, mikor egy kis pékinas biciklin arra ügetett.” A kis fiúcska, mikor az év végén megkapta a bizonyítványát, csak énekből volt rossz jegye, mert mikor rá tetszett szólni, hogy te ne énekelj, mert hamis vagy, abbahagyta az éneklést. Bocsásson meg, Ilonka néni. Na jó, csúnyának tetszett lenni, de az a kölyök nagyon kis pimasz volt. Ráadásul milyen bátor. Kézcsókom Ilonka néni drága, bocsásson meg.

Mari néni drága, pedig olyan kedves volt mindig, mikor jött hozzánk mosni és néhány nappal később vasalni. Nem is tudom, valahogy Mari néni „csak” mosónő volt és én iskolába jártam. Teccik tudni Mari néni, az egész ország úgy volt akkor, hogy csak mosónő. Aztán változott az idő, nagyobbacska lettem, Mari néni egyre ritkábban, kevesebbszer jött, aztán egyszer csak Juliska jött mosni, vasalni. Látja, kedves Mari néni, most sok sok év után emlékezem. Kezét csókolom! Köszönöm a tiszta ingeket, alsónadrágokat és zsebkendőket. Köszönöm. Kezét csókolom Mari néni!

A kubikos kocsis barátom, aki egy lóval, a négyszögletes kocsival hordta az utcáról a földet és a kubikosok, akik lapátoltak, ti nem is tudjátok, apám nyakon vágott, mikor kereste a cigarettáit, azokat, melyeket nektek hordtam ki, hogy megengedjétek fölülni a kocsira,... Szervusztok barátaim, az út, amit építettetek, még ma is remek! Köszönöm barátaim, az egész utca barátotok. Istenem, még csak 8 éves múltam és már hány embernek kell köszönetet mondani, mennyi, mennyi tartozást kell visszafizetni! Gondolnátok?