KOPONYALÉKELÉS

2012/09/15. - írta: Emilke mesél

Théba utcáin a Nap forró szőnyege fedte a port.

Ámon templomában, az aranyházban égtek az illatos füstölők, az oszlopok erdejében a boltívek alatti hűsben a könyörgő ének és reszkető ima együtt indult az Istenhez kérve a gyógyulást fiának a nagy fáraónak.

Az Élet Házának homályos szobájában üldögélt Ptahor, az udvari koponyalékelő és sűrűn kortyolgatott a hideg árpaléből. Fehér gyolcskendővel törölgette izzadt arcát és várta a hívást a palotából. Mikor a gong hangja háromszor végig szállt a városon, nem is lepődött meg. Felállt és végigment az Élet Házának bűzös szobáin, a szalmán heverő, hörgő testek között és a kísérő szolgának két testre mutatott. Azok felkapták a testeket és elloholtak velük. Bő vízzel mosdatták és ültették az elsőt, egy öreg embert a székre, odakötözték és a fejét a speciális támlához rögzítették. Borba kevert, füvekből főzött bódító itallal itatták.

Szinuhe, barátjának fia, az ifjú orvos, aki az Élet Házában Ámon bölcs papjaitól tanulta a gyógyítás művészetét, Ptahor intésére leborotválta a gyér hajat a fejbőrről, borral öntötte le és megtörölte. A tisztára törölt szerszámokat, a fényes bronzkést nyújtotta az udvari koponyalékelőnek, aki a szent lángba tartotta, míg elmormolta a fohászt, aztán gyors mozdulattal vágást ejtett s bőrön. Ujjával vérbe nyúlt és félretolta a bőrt, a koponyára illesztette a lukas fúrót és forgatni kezdte. A karcsú vésőt a szélekre fektetve a kis kalapáccsal ütögette. Két is csipesszel emelte ki a kerek csontdarabkát.

Az agy kékesszürkén remegett a seb mélyén, vörös csíkok kanyarogtak rajta és látszott, amint a vér lüktet a csatornákba. Ptahor felemelte a kezét, a homorú tükrök fényét a lukra parancsolta és mutatva Szinuhénak, meg a többieknek mondta: Nem látok semmit, a bajnak máshol kell lenni.

Visszahelyezte a csontlapocskát, felette összevarrta a bőrt. Mire a köteleket feloldották, a test élettelenül hullott a földre. A szolgák kivitték.

.......................

A másik beteg hatalmas néger volt. Valamelyik örömház falánál találták néhány napja, betört fejjel és holt részegen. Azóta csak nyögött és megszólalni sem tudott. Megitatták őt is, hunyt szemmel nyelte a boros italt. Fölkötözték a székre és a fejét szorosan rögzítették. A bőr felvágása után a vért kendőkkel itatta fel Ptahor és a lángba tartott csipeszekkel állította meg a sistergő vérzést. Itt nagyon gondosan dolgozott. Amint a kifúrt és töredezett csontlemezt elemelte, az agyon véralvadék, néhány csontszilák látszott. Ptahor átváltozott. Egy kézmozdulattal parancsolta a szolgákat, hogy a tükrökkel a fényt hová irányítsák, a bortól és sörtől gyakorta reszkető keze halálos biztonsággal vezette a csipeszt, a csontszilánkokat, vérrögöket egyenkén emelte ki az agyból szellő fuvallatú lágysággal tisztította meg a sebet, hogy végül már nem is lehetett látni, hol volt a sérülés. Szinte papirusz vékony ezüstlemezecskét tartott Ámon szent lángjába és befedte a csonton a nyílást. Apró kis ezüstszegekkel rögzítette a lemezt, felette a bőrt gondosan a helyére igazította és összevarrta. A szolgáknak szólt, ébresszék fel az eszméletlen beteget. Ptahor még mosta a kezeit, mikor a néger ajkát az első káromkodás elhagyta. A székről már magától kelt fel. Ptahor bólintott, úgy, úgy. Ha minden rendben lesz, 3 nap múlva meggyógyul.

Szinuhe elmosta a szerszámokat és puha gyolccsal szárazra törölgette. A kis ébenfa ládikában elhelyezte és az udvari koponyalékelő mögött Ámon Házába mentek. Ott már várta őket a fáraó palotájából érkezett küldöttség az üzenettel, hogy a palotába kéretik a tiszteletre méltó Koponyalékelőt. Egy kortyot ivott csak és intett Szinuhénak, menjünk. *

* Mika Waltari: Szinuhe (átültetés szabadon.)

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://shakespeare.blog.hu/api/trackback/id/tr778316062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

122365 2012.09.15. 23:08:15

Olvastam az eredetit. Tetszett! Mi motivált az átültetésre?

193225 2012.09.15. 23:10:15

Az utóbbi napokban a szívátültetésről írtam, meg olvastam Robert Whiteról. :))

122365 2012.09.15. 23:13:43

Csak nem vagy orvos?! :)

193225 2012.09.15. 23:15:45

"Már" nem. :)

16940 2012.09.15. 23:56:18

Éppen vacsora után voltam, közvetlenül... Így jár, aki késő este eszik.

283390 2012.09.16. 09:54:20

Emilke, azt olvastam, hogy a neolit kései szakaszából találtak olyan koponyákat, amelyeken koponyaműtétre utaló jegyek voltak....

193225 2012.09.16. 10:45:42

Az bizonyára ősmagyar lehetett.

179584 2012.09.16. 12:58:24

Kedves Doktor!!! Aki egyszer felesküdött, az nyugdíj után is Doktor marad, - szerintem. Aki meg író, az is haláláig író! Hogy a kettö együtt micsoda, azt Lörincze Lajos dolga lenne meghatározni.

283390 2012.09.16. 14:00:19

Azt nem írták, de nem idegen, a magyar intellektustól...:-))))

286766 2012.09.28. 21:10:09

Te :)))) A kurva anyádat. Rohad a bűzlö szád te spicli:D:D:D::D

286766 2012.09.28. 21:10:10

286766 2012.09.28. 21:10:11

286766 2012.09.28. 21:10:12

286766 2012.09.28. 21:10:13

286766 2012.09.28. 21:10:14

286766 2012.09.28. 21:10:15

286766 2012.09.28. 21:10:16

286766 2012.09.28. 21:10:17

286766 2012.09.28. 21:10:18

286766 2012.09.28. 21:10:19

Te :)))) A kurva anyádat. Rohad a bűzlö szád te spicli:D:D:D::D
süti beállítások módosítása