***Most olyan dologról írok, amelyből mindenkinek több van, mint nekem.
***Most olyan dologról írok, amelyből mindenkinek több van, mint nekem.
Arról akarok szólni, melyet senki nem nélkülöz, bőséggel birtokolnak az emberek és meg vannak győződve, hogy személy szerint őnekik van a legtöbb, több, mint bárki másnak.
**Igen. Az Intelligenciáról van szó.
Az agyszövet két sejttípust tartalmaz. Neuronokat és a glia (neuroglia) sejteket.
Az arány, 1/3-2/3. Tömegében mintegy 1300 gr összsúlyból a neuronokra 430 gr, míg a gliára 860 gr esik.
A neuronok a működő sejtek, (eddigi ismereteink szerint) míg a glia mintegy támasztószövet, sejtközi tér kitöltésére szolgál.
A neuronok az élet folyamán NEM szaporodnak. Ez anyai-apai örökség, de ne csüggedjünk, mert hülye szülőknek is gyakorta van zseniális gyerekük. L Beethoven.
Meg minden szülő gyereke.
Nem akarok senkit anatómiai dolgokkal untatni. A Witwatersrand egyetem orvosi fakultásának dékánja által végzett kísérletek óta tudjuk, hogy a neuronok száma bizonyos módszerek hatására a születés előtt NÖVELHETŐ ! Dekopresszio-magzati oxigenálásnak nevezett eljárást alkalmazott, ugyan a szülés megkönnyítésének céljából. A módszer ez irányban nem hozott eredményt, de mellékhatásként jelentkezett hogy a módszer alkalmazásával született gyerekek mind fizikálisan, mind intelligencia mértékében jobban fejlődtek, főként intellektus terén.
Először azt hitték, csak szülői elfogultság, de bizonyos elvégzet vizsgálatok megdöbbentő eredményeket mutattak.
Először 1967-ben hallottam a dologról, de akkor nem volt rá mód, hogy bővebb értesülést szerezzek. Sok ével később, keresgélve kiderült, hogy Prof. Dr. Christian Barnard a „The funktions of Human Body” c. könyvében ír a dologról. A dolog azóta az agyonhallgatás langyos állapotában leledzik.
„ Az emberek jobban félnek a gondolattól, mint bármi mástól a világon. -Jobban mint a
rombolástól, vagy akár a haláltól.” (Bertrand Russel)
Ennek értelmében számomra igaznak tűnik az eljárás.
** Gyógyszerekkel vagy egyéb fizikális eljárásokkal állatkíséretekben hasonló erdményt nem sikerült elérni.
Az igazsághoz tartozik, hogy a fejlődés elején, a neutronhálózat kialakulását, a neutronok közötti kapcsolatok létrejöttét sikerült serkenteni. Ezáltal a agy tömege, a neuronok javára nagyobb lett.(California egyetem, S. Zamenhoff)
A környezeti hatások, intelligens szülők, tanulási példák és lehetőségek is jelentősen növelik az utód esélyeit az IQ emelkedésére.
Eddig nem esett szó az azóta kifejlesztett gyógyszerek, természetes és mesterséges anyagokról, a hallucinogén gombák, alkohol ,koffein, drogok hatásáról. Különleges és titokzatos valamint igen bőséges téma. Ez már a születés utáni intelligencia növelés szövevényes témakörébe tartozik.
Erre viszont nekünk semmi szükségünk, mert hiszen mi mindnyájan nagyon intelligensek vagyunk.
* Forrás: G.R Taylor Biológiai pokolgép
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
178479 2012.09.23. 04:56:30
179584 2012.09.23. 07:15:41
193225 2012.09.23. 13:58:13
11677 2012.09.23. 14:04:59
193225 2012.09.23. 15:05:33
178479 2012.09.23. 22:02:44
193225 2012.09.23. 22:15:39
263397 2012.09.24. 00:32:33
286766 2012.09.28. 21:09:21
286766 2012.09.28. 21:09:21
286766 2012.09.28. 21:09:21
286766 2012.09.28. 21:09:21
286766 2012.09.28. 21:09:21
286766 2012.09.28. 21:09:22
286766 2012.09.28. 21:09:22
286766 2012.09.28. 21:09:22
286766 2012.09.28. 21:09:22
286766 2012.09.28. 21:09:22
286766 2012.09.28. 21:09:22
286766 2012.09.28. 21:09:23
286766 2012.09.28. 21:09:23
286766 2012.09.28. 21:09:23
286766 2012.09.28. 21:09:23
286766 2012.09.28. 21:09:23
286766 2012.09.28. 21:09:23
286766 2012.09.28. 21:09:24
286766 2012.09.28. 21:09:24
286766 2012.09.28. 21:09:24
286766 2012.09.28. 21:09:24
286766 2012.09.28. 21:09:25
286766 2012.09.28. 21:09:25
286766 2012.09.28. 21:09:25
286766 2012.09.28. 21:09:25
286766 2012.09.28. 21:09:25
286766 2012.09.28. 21:09:25
286766 2012.09.28. 21:09:26
286766 2012.09.28. 21:09:26
286766 2012.09.28. 21:09:26