A parton álltak a csomagjaikkal. Egy kocsi jött. A nők csak bámultak, még soha olyan állatot nem láttak amik a kocsi elé voltak fogva. Fölrakták a csomagokat, a matróz, aki elkísérte őket, megadta a címet a kocsisnak és elindultak. Az eszkimó már ismerte a dolgot, a nők pedig vidáman kuncogtak, nagyon tetszett nekik . Nézegettek a kocsiból kifelé, de még csak hasonló ruhát sem láttak, mint az ő parkáik, csizmáik.

Egy csendes utcában állt meg a kocsi, nagy ház előtt. Díszes sapkájú férfi állt az ajtóban, mintha csak rájuk várt volna és a szeme sem rebbent a kíváncsi asszonytekintetekre. Intésére emberek jöttek, behordták a csomagjaikat. Az eszkimó a borítékot adta oda egy asztal mögött álló embernek, amit a Kapitánytól kapott.

Kulcsot kapott az öreg, csomagjaikat a lépcsőn felhordták, egy egész lakosztályt nyitottak ki. Felmentek, a szobában lerakott csomagok között az eszkimó is kicsit tanácstalanul állt. Az egyik fiatalember , aki a csomagokat is hordta, az öreg felé fordulva mondta, talán egy kis világosság, és az ajtó mellett egy kis pöcköt billentett. A szoba közepén a mennyezeten világosság támadt. Új volt az öregnek. A fiatalember a fürdőszobába ment, egy fehér valami felett egy csapot csavarva mutatta, hogy víz folyik, a másik csapból meleg víz. Ilyet sem látott még az öreg, annak idején nagy kannákban volt a különféle víz.

Melegük volt a bundáikban, ezen a vidéken ilyenkor a napsütéstől a levegő melegebb volt, mint náluk nyáron és este sem hűlt le annyira a levegő. A fiatalember tapintatosan nyitotta a szekrényeket, átvezette őket egy másik szobába, ahol asztal, székek voltak, minden előkészítve az evéshez. Aztán magukra hagyta őket. Levették a meleg ruháikat. Az asszonyok csak álltak a szőnyegen, nézték, hogy az eszkimó mit csinál, mozdulni is alig mertek. Aztán az öreggel együtt gyorsan berakták csomagjaikat a szekrényekbe, majd beszabadulva a fürdőszobába, csak zajos, vidám kuncogásuk hallatszott. Egy idő után előkerülve, hajuk látszott a parka csuklyája helyett, ruhájuk bár nem hasonlított a legújabb estélyikre, de bőségesen dekorálva szebbnél szebb prémekkel, nyaknál, kéznél, derekuktól logó ezüstösen csillogó, széles, dús-szőrű sarkirókával alkalmas volt arra, hogy a nők szívében irigységet ébresszen. Az öreg is rendbe szedte magát. Ollóval formásra igazította szakállát, bajszát, fehér haját az ujjaival eligazította. Kopogtak az ajtón, a vacsorát hozták kis kocsin. Az asztalhoz ültek és a hajó ringásától mentesen híg levest ettek, kis sültet egy kellemes ízű gömbölyű valamivel. Zöld levelekből kissé savanykás lében volt hozzá valami, aztán inni egy habos, sárga italt kaptak és végül egy krémszerű, édes valamit. Éjszaka aztán úgy aludtak, hogy még a hajó ringása sem hiányzott. Reggel még ágyban voltak, mikor kopogtak és reggelit hozták. Olyan ételeket kaptak, amelyeket nem is ismertek, de ízletesnek találták. Igaz, kicsit furcsa íze volt valami sült dolognak, amit lekvárral kentek meg, de nekik így is ízlett. Kupackának fölcsillant a szeme, mikor jókora bögrében kapta az édes, barna levet.

Két kis zacskót vett magához az öreg. Nemsokára jött egy matróz, a Kapitány küldte. Az asszonyokat hátrahagyva elindultak a városba. Az utcán menve az üzletek között emberek mászkáltak, annyi, hogy az egész városkában Eszkimókiában összesen nem volt annyi. Egy üzlet kirakatában nyakláncok, gyűrűk és mindenféle ékszerek voltak. Bementek és a főnököt keresték. Jött egy ember, kissé bizalmatlanul mérte végig z öreget és a matrózt. Az öreg elővette az egyik zacskót és egy aranyrögöt, meg két követ tett a ékszerész elé. Az rápillantva az előtte fekvő anyagra, érthető kézmozdulattal invitálta őket az üzlet hátsó részéből nyíló szobájába. Az öreg remekül alkudozott. Két ujjával csak egyenként szedett elő darabokat a zacskóból, kirakta a sötétlapú íróasztalon, írta magának a jeleket egy papíron, visszarakta a rögöket, köveket és közben figyelte az ékszerészt. Látta a mohó érdeklődést, de érezte azt is, hogy lenézi őt a másik és igyekszik becsapni. Már a kisembertől előzetesen tájékozódott, nagyjából tisztában volt vele, hogy mennyit ér a kis zacskócska, de a felét sem ígérte az ékszerész. Így jött el az ebéd ideje és abban maradtak, hogy majd folytatják a tárgyalást. Elbúcsúzott a matróztól és elindult visszafelé. Az első sarkon befordult, néhány lépés után megállt. Várt egy kicsit, aztán visszalépve körülnézett. A matróz valamerre eltűnt, bizonyára talált egy kocsmát. Így aztán befelé indult a város közepe irányába. Egy kis üzlet mellett haladt el csak félszemmel látott a kirakatban egy órát, néhány gyűrűt, nyakláncot. Betérve az üzletbe, egy szakállas ember nagyítóval nézegetett gy szerkezetet, nagy figyelemmel. Az eszkimó a zsebéből egy követ vett elő és mutatta. A szakállas férfi vizsgálgatta a követ. Szemében értő öröm volt, a fény felé tartotta, a színek villanására gyerekes mosolygással nézett. Az eszkimó figyelte, látta, hogy az ember érti a dolgát. A lehetséges értéket kérdezte. Aztán egy kis papírra nézve, összehasonlította a Kisember általi árral és meglepődött, mert a szakállas ember többet mondott. Még két kővel próbálkozott, mindkettőre jó árat mondott a szakállas. Az eszkimó egy követ eladott, a szakállasnak nem volt több pénze. Beszélgettek. A szakállas mutatta, hogy a követ lecsiszolja, egy szép foglalatba helyezi és szerény, de biztos haszonnal el tudja adni. Ha eladta, akkor megveszi a másik követ is, mondta az eszkimónak.

Nézte a szakállast. A szeme tisztán csillogott, nem látott benne kapzsi mohóságot, csak derűs örömet, a munka nyugodt biztonságát. Érdeklődött, mennyi időre gondol a szakállas. Néhány nap, míg elkészül vele, és a vevője megbízható, megkapja a pénzét. Bólogatott az öreg. Elővette zsebéből a másik követ, az asztalra tette, nyugodtan mondta: Csinálja már ezt is, ne kelljen kétszer dolgozni, aztán majd meglátjuk. Kezén mutatta, és mondta is, hogy 4 nap múlva eljön megnézni, mielőtt eladja. Aztán fölállt, köszönt és mielőtt a szakállas szólhatott volna, elment.

A szállodában alig várták, hogy megjöjjön, mindjárt asztalhoz is ültek. Jó étvággyal ettek. Az ételhordó kissé elszörnyülködött, mikor a sültet az öreg kézbe vette, kés helyett és mindenkinek rakott a tányérnyára. Csak a szemét hunyta szent borzadállyal, mikor a „hölgyek” is marokra fogva, vidáman harapták a húst.

Délután mindnyájan felkerekedtek. Mentek a városba. Prémjeikben melegük olt, homlokuk gyöngyözött. Sürgősen szükségük volt megfelelő ruházatra. A lányokat felöltöztették, azok nagyon vidámkodtak. Minden borzasztó új volt számukra és a tükörben alig ismertek magukra. Kupacka nem jutott szóhoz. Egyszerűen meghaladta a képességeit a sok újdonság. Szótlanul tűrte, hogy öltöztessék, mozdulni is alig mert. Az öreg öltöztetése Egyszerűbbnek tűnt. Csak akkor kezdett kínlódni, mikor a nyakkendőt akasztották a nyakába, de hősiesen tűrte. Prémjeiket becsomagolták és visszabandukoltak a hotelba. Lerakták a csomagokat. A szálloda társalgójába mentek és már senki nem mondta volna meg, aki a nők gyönyörű haját nem látja, és kissé ferde metszésű szemeiket, hogy ők kissé mások.

Estére a Kapitány jött látogatóba. Karján egy kissé gömbölyű, fehér bőrű asszonnyal Vasalt nadrágjában , nap és szél szárította arcával az eszkimóra hasonlított. A vihogó asszonyok egész jól megértették egymást. A Kapitány pedig az öreggel már régóta a maguk szokott, kissé kevert nyelvén.