..............Háborús gyerek vagyok.

..............Háborús gyerek vagyok.

Mikor iskolába kezdtem járni, már a háború hírei tették ki az újságok híreinek nagyobb részét. Na jó, még államférfiak látogatásai, nyilatkozatai is voltak, de egyre kevesebbek és jelentéktelenebbek. A villámcsapás is lelassult, állásokat foglaltak el a katonák, téliesítették a szállásokat és kötött kesztyűket, pulóvereket, fülvédőket kellett a frontra küldeni. Az újságokban olvastuk, hogy -43 C volt és hóvihar és szél és a honvédeink messze az orosz puszták viharaiban védtek minket, meg az egyre szaporodó számú árvákat, özvegyeket. Az iskolában a gyerekek még várták vissza az apjukat, még nem értették, hogy többet nem jön haza. Az asszonyok szeme reggelekként vörös volt a sírástól, az álmatlanul átvirrasztott, csóktalan éjek gyűrött fáradtságának szürkesége feküdt arcukon.

Aztán napról napra drágább lett a hús, a tej, a tojás. Harcaink közepette egyre éhesebbek lettünk, és elkezdtünk a megvert ellenségtől rugalmasan elszakadni, arcvonalat igazítottunk, és már a fekete ruha is kevés volt, de még sárga csillagra tellett. Oly jól ismertük a szirénák hangját, a stukák vijjogását és a raták varrógépszerű dübörgését, a liberatorok lüktető dübörgését és a boforcok böffenésit.

A külvárosban, ahol laktam nem voltak harcok. Egy reggel a havas úton prémsapkás, meleg köpenyű csizmás katonák jöttek, kezükben géppisztoly és figyelmesen vizsgálták a házakat, az utat.

Aztán nyáron megírták az újságok, hogy a japánok is letették a fegyvert és vége a világháborúnak.

Vége lett.

66 éve. Az akkoriak porát elfújta a szél, a járt útjaikat belepi a por, benőtte a fű, elmosta a víz.

Már olyan kevesen emlékezünk és egyre fogyunk.

Egyre drágább a kenyér, a tej, a cukor, az olaj, a hús.

A gyerekek egyre éhesebbek és egyre jobban félünk a hidegtől. Dörrenést még nem hallunk, sárga csillag még nem kell. Még nem! Meddig? Ki tudja? Ma még államférfiak látogatásai, nyilatkozatai olvashatók, bár már nem figyelnek rá.

Talán a gyerekek, majd egyszer vége lesz, talán a katonák után munkások fogják építeni a házakat, talán a gyárakban dolgozni fognak, talán.

És egyszer talán valaki megírja, hogy évtizedekkel ezelőtt ott fenn volt egy robbanás, és utána vége lett. Valaki egyszer a dereka táján kinőtt kezeivel írni fogja, hogy az úgy volt, hogy......

,,,,Háborús gyerek vagyok.

Ja, a Gyurcsány a napi szentenciáit megírta.